Az iskolával egyidős mozaikokat az ott tanító rajztanár és festőművész készítette összetört mettlachiból, törött mészkőlapokból és márványból.
Az alkotások a folyosóvégi falakat díszítik. A mozaikképek művészi összeállítása látványossá és egyben különlegessé teszi az iskola folyosóinak a falait.
'Radics István emlékére
(1929-2008)
Halálhíre, ahogyan eljutott hozzám akár jelképértékűnek is tekinthető: kiállításra szerettem volna személyesen hívni, az általa szeretettel (most már leírhatom: élete utólsó pillanátáig) istápolt alkotó közösség, az ART 11 Alkotó Társaskör három tagja szerettet iskolája, a Váci Mihály gimnázium galériájában készült bemutatkozni… A váratlan és kegyetlen hír, hogy a pár nappal korábbi találkozás már nem ismétlődhet meg, bénító döbbenettel hatott. Hiszen nem adott alkalmat arra, hogy vele kapcsolatosan a múló időre, az elmúlásra gondoljunk.
1954-től elszakíthatatlanul Kisterenyéhez, Nagybátonyhoz, - Bátonyterenyéhez -, hozzánk tartozott. Ahogy hittel, meggyőződéssel, nagy-nagy odaadással tartotta feledhetetlen rajzóráit a régi iskola olajos tantermeiben, az iskola udvar eperfájának árnyékában, a gimnázium falai között, elhitetve valamennyiünkkel: a világ legcsodálatosabb dolga, amit teszünk, s hogy mi erre képesek vagyunk. Megtudta láttatni a szépet, akik őt ismertük igazából nehezen döntöttük el: művészként vagy pedagógusként volt számunkra fontos és tisztelt ember. Igen, talán így: EMBER volt, aki tehetségét, tudását, egész életét az esztétikai nevelésnek, az ízlésfejlesztésnek, s a tehetségek szüntelen felfedezésének, elindításának szentelte. A rajzórák, művészettörténeti órák sajátos hangulatát, a falusi kultúrházak helységeiben évtizedekig működő, általa irányított szakkörök életeket, pályákat meghatározó, utánozhatatlan légkörét csak ilyen, a tanítványaiért rendkívüli felelősséget érző, s mindig optimista ember tudta megteremteni.. A kisterenyei kastélykert csodálatos fáiról, épületeiről, s az ott zajló életről, majálisokról senki sem tudott olyan finom tollrajzokat, akvarelleket készíteni. Olajképei, grafikái, tűzzománcai egyaránt bizonyítják a szülőföld, Nógrád, a táj szeretetét, embertársait mindig is tisztelő, óvó mentalitását, lokálpatriotizmusát. Mint ahogy igazolják tehetségét, tudását, töretlen alkotókedvét is. Negyedszázadig megyei szakfelügyelő volt, s szüntelenül alkotott, ott volt a megye képzőművészeti életében Tiszteltük, ahogyan magánéletében a család mindenhatóságát éltette, felnőtt gyermekeiről, a most gimnazista Mátéról mindig is büszkeséggel beszélt. S akik szerettük, ismertük őt csodáltuk őt azért is, ahogyan a sors hozta nehézségek leküzdésében erős lélekkel helyt állt.
Halála előtt pár nappal itt járt az alkotó csoportban, terveztük a nyári tábort, ahol Ő minden alkalommal szakmai irányítója, segítője volt a jelenlévőknek. Azt mondta, kicsit fáj a torka, talán a napokban megfázott, amikor a Markaz környéki tájakat festette. Tehát dolgozott, alkotott, élt minden porcikájával, lelke minden rezdülésével. Nem hittük volna, hogy így, ilyen váratlansággal megfoszt bennünket attól az örömtől, amivel egész lényén keresztül az élet, a művészet, az alkotás igenlésére, nagyszerűségének felismerésére inspirált. Hiánya még nagyon friss, szinte halljuk (mint annyiszor a régmúltban), amint huncut pillantásával visszatekint: „Hát végleg elmentem, atyókáim…). Tanítványaiban és tanításaiban, alkotásaiban emléke tovább él!' (oné)
Osgyyániné:::::::Rákos Ilona::::::::Újságíró (volt tanítvány.)