II. János Pál pápa

Pécs
Dóm tér 2.
A Püspöki Palota kapualjában.

Felállítás1997

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Hőgye Lajos Tibor
2023.04.25. 15:44
A Pécsi Püspökség látta vendégül Őszentsége II. János Pál pápát 1991. augusztus 17-én. Ennek az eseménynek állított emléket a püspökség azzal, hogy elkészítette a mára már szentté avatott egyházfő bronz mellszobrát. A Trischler Ferenc helyi szobrászművész által készített mellszobron a hagyományos pápai öltözetben látható egyházi vezető bizakodón tekint előre, mintegy a jövőbe. A mű két oldalán egy-egy bronztábla található, az egyiken Mayer Mihály megyéspüspök köszöntője: "Országunk lerázta magáról a megszállás igáját és most nem jelképet (koronát) kaptunk Rómából, hanem maga a Szentatya jött közénk. Eljött, hogy rámutasson ahit sziklaalapjára, amelyre országot és hazát építhetünk. E hazában többféle nép élt és él békességben és egyetértésben." A másik táblán II. jános Pál pápa homíliájának egy részlete olvasható: "Mélységesen örülök, hogy együtt lehetek veletek, kedves magyar testvéreim, annak a nemzetnek a fiai, mely hozzám és honfitársaimhoz mindenkor oly közel állt. örülök, hogy itt lehetek Pécsett, ebben a történelmi emlékekben gazdag városban; örülök, hogy mint Róma püspöke köztetek lehetek és betölthetem ezáltal a rám bízott péteri szolgálatot."[1]
Források:
[1] A műről: Romváry Ferenc: Pécs szobrai, 2014. 155. o.
További linkek
A pápáról: https://hu.wikipedia.org/wiki/II._J%C3%A1nos_P%C3%A1l_p%C3%A1pa
A szobrászról: https://hu.wikipedia.org/wiki/Trischler_Ferenc

Cím alapján hasonló

"II. János Pál pápa" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
522568
Feltöltve
2023.04.18. 14:10
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.04.18. 14:10

"II. János Pál pápa" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
522569
Feltöltve
2023.04.18. 14:15
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.04.18. 14:15

"II. János Pál pápa" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
522570
Feltöltve
2023.04.18. 14:15
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/25 • 4.3mm • ISO800

522571

522572

522574
Feltöltve
2023.04.18. 14:16

Hőgye Lajos Tibor 23.04.18. 14:16

"II. János Pál pápa" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
522575

522573
Feltöltve
2023.04.18. 14:16
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/10 • 4.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.04.18. 14:16
Összesen 8 fotó

Műlap története

23.04.25. 15:44
A közösség publikálta Hőgye Lajos Tibor "II. János Pál pápa" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.