Henszelmann Aladár síremléke

Miskolc, Deborah sétány

Állapot: Veszélyben

Alternatív, helyi címek:Dr. Henszelmann Aladár síremléke

Miskolc
Deborah sétány
Mindszenti evangélikus temetőben az út mellett, a ravatalozótól kb....Teljes szövegMindszenti evangélikus temetőben az út mellett, a ravatalozótól kb. 20-25 méterre található a sír.Kevesebb szöveg

Felállítás1949

Nem köztéri:Temető, sírkert
Hideg Ágnes
2024.05.21. 12:29
A miskolci Mindszenti Evangélikus Temetőben található dr. Henszelmann Aladár védett síremléke.[1]
A ruskicai márványból készült síremléken a miskolci orvos, jogakadémiai tanár, radiológus portréja látható.
Henszelmann Aladár Bártfán született, később Budapesten végezte el az orvosi egyetemet. Katonaorvosként részt vett az első világháborúban, ahol megsebesült. 1924-ben került Miskolcra, itt a Jogakadémia törvényszéki orvostani kollégiumának tanára, és az Erzsébet kórház belgyógyászatának osztályvezető főorvosa lett. Emellett a MÁV miskolci üzletvezetősége megbízott főorvosként alkalmazta, Miskolc-Tapolcán pedig éveken keresztül fürdőorvosként dolgozott. 1939-ben a budapesti MÁV kórház igazgatójává választották, de ezután is gyakran visszajárt pihenni Tapolcára. Munkája során a röntgensugaras gyógyítás szakértőjévé vált, azonban a sugárzás következményeit még nem ismerte, így védőöltözetet sem használt. Korai halálát a sugárfertőzés okozta. 1943 augusztusában hunyt el Miskolc-Tapolcán, amikor szabadságát épp itt töltötte. Henszelmann szellemessége, optimizmusa, költői lelke miatt közkedvelt tagja volt a miskolci társadalomnak. Művei között találunk orvosi, egészségügyi cikkeket, de verseket és művészeti írásokat is. Evangélikus presbiterként jelentős szerepet vállalt a város evangélikus közéletben.[2]
Henszelmann Aladár síremlékét dr. Végvári Lajos művészettörténész professzor készíttette el.[3] Alkotója: Medgyessy Ferenc szobrászművész. „Medgyessy minden szilveszterkor összesítette az év termését. «Szobrok» feliratú kis kockás füzetét az Országos Széchényi Könyvtár őrzi.”[4] Ez a katalógus 1949-re datálja a Henszelmann síremlék felállítását, így ezt az adatot elhisszük a művésznek és László Gyulának.[5] Az alkotás jelenleg elég rossz állapotban van. Tóth Sándor szobrászművész az Észak-Magyarország napilap hasábjain már 1972-ben jelezte, hogy „a szabadban felállított márványszobrok ellensége, a «kőkukac», amely képes a követ lisztté őrölni, kikezdte ezt a szép alkotást is.”[6] Azóta bizony eltelt még 50 év!

A 30x36 cm-es portrét egy 70x120 cm-es táblára helyezte a művész. A portré alatt az alábbi felirat olvasható:
„Dr. Henszelmann Aladár orvos 1889-1943
Felesége Tirscher Edit 1894-1970
Aki a lelkét másokért felosztja
Szeretve tovább mindnyájunkban él.”[7]
Források:
[1] Dobrossy István-Kiss Tanne István: Miskolc védett síremlékei. Miskolc, Önkormányzat, 2010. 80. o.
[2/1] Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 1. (2. kiad.) M. B.-A.-Z Megyei Levéltárért Alapítvány, 2006. 216-217. o.
https://library.hungaricana.hu/hu/view/BAZM_Mik_11_2004/?pg=218&layout=s
[2/2]https://hu.wikipedia.org/wiki/Henszelmann_Alad%C3%A1r
[3] 2/1. jegyzet 217. o.
[4] László Gyula: Medgyessy Ferenc. Bp. Képzőművészeti Alap,1981. 177. o.
[5] 4. jegyzet 208. o.
[6] Tóth Sándor: Medgyessy Ferenc elfeledett miskolci szobra = Észak-Magyarország 1972. 25. sz. 4. o.
Előfizetéses: https://adt.arcanum.com/hu/view/EszakMagyarorszag_1972_01/?pg=211&layout=s
[7] A sírvers forrása: Henszelmann Aladár: Egy miskolci orvos emlékének. In: Henszelmann Aladár: Orvosbánat. Versek. Bp. Lőrincz Ernő Kiadó, 1932. 91. o.
További linkek
Meghalt Henszelmann Aladár dr. egyetemi magántanár, a magyar röntgenológia egyik mártírja = Magyar Élet 1943. 179. sz. 5. o.
Előfizetéses: https://adt.arcanum.com/en/view/MiskolciMagyarElet_1943_08/?pg=60&layout=s
László Gyula: Medgyessy Ferenc életműve. Debrecen, 1972. Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 16.
https://library.hungaricana.hu/hu/view/MEGY_HAJB_Hbmmk_16/?pg=0&layout=s

Hideg Ágnes műlapja

Közös gyűjteményben
Magyar orvosok szobrai

Cím alapján hasonló

"Henszelmann Aladár síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
561416
Feltöltve
2024.05.17. 10:44
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ180/100 • 1/150 • 5.2mm • ISO32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hideg Ágnes 24.05.17. 10:44

"Henszelmann Aladár síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
561417
Feltöltve
2024.05.17. 10:45
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ180/100 • 1/102 • 5.2mm • ISO32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hideg Ágnes 24.05.17. 10:45

"Henszelmann Aladár síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
561418
Feltöltve
2024.05.17. 10:46
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ180/100 • 1/100 • 5.2mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hideg Ágnes 24.05.17. 10:46

"Henszelmann Aladár síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
561419
Feltöltve
2024.05.17. 10:47
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ180/100 • 1/50 • 5.2mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hideg Ágnes 24.05.17. 10:47

"Henszelmann Aladár síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
561420

561421
Feltöltve
2024.05.17. 10:48
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ180/100 • 1/50 • 5.2mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hideg Ágnes 24.05.17. 10:48

"Henszelmann Aladár síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
561422
Feltöltve
2024.05.17. 10:48
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ180/100 • 1/50 • 5.2mm • ISO40

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hideg Ágnes 24.05.17. 10:48

"Henszelmann Aladár síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
561423
Feltöltve
2024.05.17. 10:49
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ180/100 • 1/136 • 5.2mm • ISO32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hideg Ágnes 24.05.17. 10:49

"Henszelmann Aladár síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
561424
Feltöltve
2024.05.17. 10:49
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ180/100 • 1/153 • 5.2mm • ISO32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hideg Ágnes 24.05.17. 10:49
Összesen 9 fotó

Műlap története

3 órája
A közösség publikálta Hideg Ágnes "Henszelmann Aladár síremléke" c. műlapját
3 órája
Hideg Ágnes tagunk munkájában mérföldkőhöz érkezett!
Ez a műlap tagunk 25. műlapja, gratulálunk!
3 órája
A "Henszelmann Aladár síremléke" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.