Körkérdés a szerkesztőség-választásról

Itt az április, ami azt jelentené, hogy szerkesztőséget kellene választanunk. Az elmúlt évek alapján arra jutottam, hogy szeretném némileg átalakítani a szerkesztőség működését, amit megpróbálok kifejteni ebben a bejegyzésben.
A Szoborlap első néhány útkereső évét leszámítva mindig volt egy néhány fős csapat, amely szerkesztőségként végezte az új beküldések ellenőrzését, és a lap adatbázisának folyamatos rendszerezését. Ez a kis csoport egyre nagyobb adathalmazért volt felelős, még ha egy önkéntes munkánál ez a szó nem egészen egyértelmű.

Ez a csapat mindig nagyon nehéz helyzetben volt, állandó külső és belső viták mentén próbálták mederbe terelni a feltöltések áradatát. Egyensúlyozás ez a tagok támogatása, a közösségi hangulat megtartása és a lap adatbázisának minőségi javítása mentén.

Az elmúlt évben Vera, Mária, Andrea, János, Géza és egy ideig Róbert vitte a szerkesztőségi munkát, szívből köszönöm mindannyiuknak!

A tavalyi szavazáskor egyértelművé vált, nincs utánpótlás, a lapon nem igazán jelentek meg olyan új tagok, akik kedvet kaptak ehhez a munkához. Ennek mentén hoztam meg a döntést, hogy megkérdezlek titeket arról, átállhatunk-e 2 éves szavazásra. Nagyon szeretném, ha támogatnátok ezt a kezdeményezést.

Ezzel időt kaphatnánk arra, hogy egyrészt elvégezzük azokat a végiggondolásokat és átalakításokat, amik nagyon ráférnek már a Köztérképre. A másik indok az, hogy a jövő évi szavazásra talán új önkéntesek is megjelennek.

Őszintén szólva nem igazán látom a trendek változását, így több reformról is törjük a fejünket a szerkesztőkkel, amivel egyrészt a szerkesztői munkát lehet hatékonyabbá tenni - másrészt a tagságot tudjuk támogatni a könnyebb összedolgozásban, harmadrészt a művek megőrzésében is ügyesebbek lehetünk.

Kérek mindenkit, hogy egyrészt válaszoljon a kérdésre, másrészt kérdezzen - mondja el véleményét és ötleteit itt, ennél a bejegyzésnél.
Bejegyzés megtekintés:

Hozzászólások

Hozzászólás írása...