Nap mint nap eljárok előtte, és miközben néztem, furdalt a kíváncsiság, vajon hogyan került oda, és mi köze van ehhez az épülethez..
Szerencsére Búza Péter a Budapest c. folyóirat 2006 novemberi számában ezt részletesen leírta. Ebből idézek most néhány gondolatot:
1929-ben volt utoljára szereplője a pesti képeslapoknak a Vadember. Ekkor bontották le a Marcibányi házat, melynek timpanonjában ez a cégér szerepelt. Sajnos jelenleg semmiféle védelmet nem élvez, pedig valószínű, hogy az egyik legrégebbi dombormű, ami még jelenleg is látható Budapesten.
1736-ban Johann Georg Jobst, az akkori Vadember fogadó tulajdonosa megveszi ezt a telket, hogy ide építkezzen és átköltöztesse a fogadóját.. 1744 körül készült el a ház timpanonjában a jelzett domborművel. Készítője valószínű Dunaiszky Lőrinc volt.
Az idők folyamán a háznak több tulajdonosa is volt, valamennyien vendéglősök. A ház 1807-ben a tűzvész martaléka lett. Újjáépítették és új tulajdonosa Marcibányi János lett. (innen az elnevezés is) . Timpanonjában továbbra is ott volt a dombormű.
Később a vendéglőből szatócs bolt lett, de nevét megtartotta „zum Wilden Mann” azaz a Vademberhez cégérezve.
1898-ban patika lett, de az új tulajdonos sem bántotta a régi cégért.
1929-ben aztán a telket megvette a Diana sósborszesz tulajdonosa, és a házat 1929-ben lebontották.
Az új – ma is látható – épület 1930-ban készült el. A régi épület timpanonjából kibontották a domborművet, és felerősítették az új épület homlokzatára. A szobor feje közben eltűnt, de a régi épület kapu zárókövén lévő minta alapján pótolták.
Még gipszmásolat is készült a műről, de az időközben elporladt.
2006-ban a házat renoválták, és a domborművet egyszerűen lefestették, eltakarva eredeti szépségét és valamikori jelentőségét.
Felpillantva ma már senki nem tudja, hogy az ott Budapest legrégebbi cégére