Memento
A történet:
"1796 július 9-én nyári jóidőben két révhajó elindult a túlsó parti Boglárra, s szerencsésen át is ért. Ugyanekkor Patyi Sándor hajója késlekedett az indulással, mert a révész - a tanúvallomások szerint - a „rév' ház előtt iszogatott. Időközben révhajójára 60 Somogyba induló aratómunkás, kik között asszonyok is voltak, gyűlt össze, s fizetett l-l garast az átkelésért. Sok vagy kevés volt ez az utaslétszám?! Az egyik révésztárs tanú szerint Patyi szállított már több embert is hajóján, ám egy másik tanú első vallomása szerint a hajó terheltségét látva ugrott ki abból. (Igaz, később módosította vallomását, miszerint egyik „kettőzője' - azaz kévét kötő, markot szedő emberének - hiánya miatt szállt ki a hajóból.] Két utas, Varga Ferenc és a kővágóőrsi Bárány Imre hangosan siettették a hajó indulását, sőt az előbbi a hajó túlterheltségét is szóvá tett a révésznek. Őket név szerint ismerjük a tóba fulladtak közüli Patyi hajója a 60 utassal, ha nehezen is, de bizonyíthatóan jóidőben indult el. A tó közepén járhattak, amikor hirtelen támadt „utána' fújó (északi szélvihar) felborította a hajót.
A 28 éves tapolcai Dervarits László és ugyancsak tapolcai Szűcs Péter Ádám a hajófenékbe kapaszkodva, míg a tanúk vallomása szerint a Balatonban átkelésekkor gyakran úszó Patyi Sándor úszva menekült meg. Ok hárman átértek! A habok között 58-an lelték halálukat."

"Memento" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ƒ28/10 • 1/200 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?