A lovas szobrok a kedvenceim közé tartoznak. Ez a szobor ráadásul nagyon „ott” van. Szépen körüljárható, három méter magas talapzaton fenséges testtartásban uralja a domboldalt. Jóval szerencsésebb a pozíciója, mint magának a várnak az elhelyezése. Kinek jutott eszébe egy gödörbe várat építeni? Nem véletlenül cserélt többször is gazdát a török ellen vívott háborúban. Szabó Iván maga is lovagolt, és ez érződik a kompozíció szerkesztésében. A ló és lovasa egybeforrott egységben, szilárdan uralja a domboldalt. A legömbölyített, elnagyolt forma a téma lényegét átütő erővel emeli ki. Kicsit sajnáltam, hogy a magas posztamens miatt nem tudtam még jobban testközelbe kerülni, legszívesebben magam is felültem volna a törökverő vitéz mellé, aki nyereg és kengyel nélkül, szőrén üli meg a lovat.
Állítólag van egy legenda a lovas szobroknál a ló lábainak földet érő számai tekintetében. Eszerint, ha mind a négy láb földet ér, akkor az ábrázolt személy természetes halállal halt meg, ha három, akkor harc közben szerzett sérülésekben, ha kettő, akkor a harctéren halt meg (http://www.urbanlegends.hu/2007/12/a-lovasszobrok-legendaja/). Ez a titkos kód itt nem igaz, mert Kinizsi Szendrő ostrománál halt meg 1494-ben.
(A helyesírás ellenőrzőm visszadobta a „lovasszobor” formát és ragaszkodik a „lovas szoborhoz”, most el vagyok bizonytalanodva.)