Emlékoszlop a holokauszt áldozatainak
Alternatív, helyi címek:Monumentul Holocaustului
Nagykároly (Carei)
Str Sinagogii
Str Sinagogii
Az egykori neológ zsinagóga előkertjében, az épület előtt, a bal oldalon
Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
Csuhai István
Nagykároly a Károlyi grófok birtokában volt, és a nemzedékeken át filoszemita család fejei az 1720-as évek, Károlyi Sándor óta mindig is szívesen engedtek zsidókat letelepedni a városban. Az emancipáció idejére több mint ezren voltak, 1940 körül a zsidó származású nagykárolyi lakosság mintegy 3000 főt tett ki - ők az erdélyi városok nagy részéhez hasonlóan többségében magyar kultúrájú, magyar identitású román állampolgárok voltak. 1940-től, Észak-Erdély újbóli magyar közigazgatás alá kerülésével ezeket az embereket a Magyarországon érvényben lévő rendeletek sújtották, és sorsukat, melyben osztoztak az egész magyarországi vidéki zsidósággal, 1944 nyarán ők sem kerülhették el. 2010.05.13. 09:19
A holokauszt idejére a közösség egy nagyobb neológ és egy kisebb ortodox zsinagógával rendelkezett, a kép hátterében az előbbi, 1866 és 1870 között egyszerű mór stílusban emelt, kétszintes templom látható (a zsinagógák istentiszteleteit a férfiak és a nők különválasztva látogathatják, a férfiak a földszinten, a nők az emeleti karzaton foglalnak helyet, így a legkisebb zsinagógának is belülről legalább kétszintesre tagoltnak kell lennie). A hívők szisztematikus elpusztítása után a két épület kiürült, a kisebbik zsinagógát később végleg elbontották. A holokausztot túlélő hazatérők rövidesen Magyarországra vagy Izraelbe települtek, vagy meghaltak; ma egyetlen hívő sem gyakorolja vallását Nagykárolyban.
Az emlékoszlop állítását dr. Deutsch Márton, a zsidó népközösség elnöke és Holczer Ákos, az ortodox hitközség elnöke 1946-ban kezdeményezte. A fekete márvány obeliszken eredetileg négy nyelven (magyarul, oroszul, héberül és jiddisül) lehetett az emlékező szöveget elolvasni, utóbb a magyar és az orosz szöveget románra cserélték. A zsinagóga előkertjét, ahol az oszlop áll, szépen gondozzák, de a kertbe és az épületbe nem lehet bármikor bejutni, viszont három oldalról is jól látható.
Évek óta foglalkozom zsinagógák fényképezésével Magyarországon és a környező országokban. Igazi reveláció volt erre az arányos, lepusztult állapotában is megkapó és szép épületre rátalálni, amely minden részletében az alapjául szolgáló kultúrának a nagyságát és maradandóságát példázza.
Csuhai István műlapja
Azonosító
10641
Látogatás
Frissítve
2022.12.26. 03:52
Publikálva
2010.05.13. 09:19
Szerkesztések
"Emlékoszlop a holokauszt áldozatainak" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Csuhai István 10.05.13. 01:19
"Emlékoszlop a holokauszt áldozatainak" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Csuhai István 10.05.13. 01:21
"Emlékoszlop a holokauszt áldozatainak" c. alkotás fotói
Település
Nagykároly (Carei)
Feltöltő
Azonosító
168904
Fotózva
2010. május
Feltöltve
2014.06.18. 09:28
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ71/10 • 1/200 • ISO200
ƒ71/10 • 1/200 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Csuhai István 14.06.18. 09:28
2010. május
"Emlékoszlop a holokauszt áldozatainak" c. alkotás fotói
Település
Nagykároly (Carei)
Feltöltő
Azonosító
423892
Fotózva
2018. július
Feltöltve
2020.11.10. 10:59
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ45/10 • 1/100 • 16.8mm • ISO160
ƒ45/10 • 1/100 • 16.8mm • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Hőgye Lajos Tibor 20.11.10. 10:59
2018. július
Összesen 4 fotó
Műlap története
Az "Emlékoszlop a holokauszt áldozatainak" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
1 új fotót töltöttem az "Emlékoszlop a holokauszt áldozatainak" műlaphoz
Csuhai István publikálta "Emlékoszlop a holokauszt áldozatainak" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.