Emlék felszabadulásunk 30. évfordulójára
Sok százan gyűltek össze tegnap délután Kaposváron a Centenáriumi parkban rendezett ünnepségen, amelyen fölavatták a somogyi származású Varga Imre Kossuth-dijas szobrászművész alkotását, a jubileumi felszabadulási emlékművet. Az ünnepségen részt vettek a megye párt- és társadalmi vezetői. Deák Ferenc, a városi pártbizottság első titkára visszatekintve az eltelt harminc évre, azokról az eredményekről szólt, amelyek Kaposvár fejlődésében is megmutatkoznak. "Ennek a fejlődésnek szimbóluma ez az emlékmű — mondta — s kifejezője a szovjet nép iránti hálánknak." Ezt szimbolizálják a szürke betonelemek közül az ég felé törő csillagok.
Az emlékműnél tegnap koszorúkat helyezett el Tanai Imre, a megyei pártbizottság titkára. Deák Ferenc, a városi pártbizottság első titkára, Böhm József, a megyei tanács es Rostás Károly, a városi tanács elnöke, valamint a kaposvári KISZ-szervezetek, üzemek, és iskolák képviselői.
Az ünnepségen négyszáz fiatal tett ünnepélyes KISZ-fogadalmat"

"Emlék felszabadulásunk 30. évfordulójára" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Archív fotók

"Emlék felszabadulásunk 30. évfordulójára" c. alkotás fotói
Archív fotó