Az egykori Zsidó Vakok Intézetének kovácsoltvas oszlopfői
Lajta Béla - a huszadik századi magyar építészet egyik legkiemelkedőbb alkotója (1873-1920) - sötétvörös téglás épületének megépítését lovag Wechselmann Ignác és neje, Neuschloss Zsófia 1903-ban kelt végrendelete tette lehetővé. A gyermektelen házaspár jelentős vagyonával egy olyan alapítványt hozott létre, melynek célja gyengénlátó gyermekek tanítása és gondozása volt. Azt is meghagyták, hogy a létrejövő intézetnek fele-fele arányban kell felvennie zsidó és nem-zsidó származású rászorultakat. Wechselmann egyébként korának jelentős építőmestere volt, a Förster-féle Dohány utcai zsinagóga és Ybl Miklós számos épületének kivitelező építője, az 1860-as évektől az építőmesterek céhének egyetlen zsidó származású tagja.
A Zsidó Vakok Intézete Lajta Béla első nagyobb tömegű tervezése volt, 1908-ban készült el. Építészettörténetileg (mint ahogy Lajta egész munkássága) pontosan két korszak határán áll: díszítésében, apróbb részleteiben tanúsítja az építész eredeti iskolázottságát, a magyar szecesszió hatását, megformálásában, nagyobb volumenében azonban határozottan Art Deco-sugalmazású épület, Lajta több főművéhez (a közeli Chevra Kadisa Szeretetházhoz [ma Amerikai úti Idegsebészet] vagy az Izraelita Hitközség Abonyi utcai Fiúgimnáziumához [ma ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Iskola] stb.) hasonlóan.
A két kovácsoltvas oszlopfő eredetileg örökmécsesként szolgált, közvetlenül Galambos Jenő munkája, aki az épületen lévő többi kovácsoltvas munkát is készítette, legelőször is az állatmotívumokkal, Braille-írásos bibliai és klasszikus magyar idézet-táblákkal díszített kerítést (ennek történetéről szól a mellékelt link, illetve a képek közé két részletet, egy jobb és egy rosszabb állapotban lévő darabot betettem).
A bal oldali ('kosos') oszlopfő belső oldalán a felirat: 'A vak gondolatát égi atyjára irányítsa', a jobb oldalon lévő ('halas') oszlopfőn ugyanez: 'Isten adja a szemnek a látást'. Az apróbb részletek (a megformálás, a motívumok, a betűtípus) összhangban vannak az oszlopfők közrefogta fa-kapu faragványaival és felirataival, a bejárati rész építészeti megformálásával, és az egész épület belső, azóta nagyrészt tovatűnt díszítésével. A felső homlokzaton nyomokban még ma is kiolvasható az alapítványtevők neve, illetve az iskola rendeltetésének eredeti megnevezése.
Az épület további története is érdekes: a húszas évek közepétől megszűnt eredeti funkciója, ám a felekezeti kötődés és az elesettek gondozásának munkája megmaradt (siketnémák intézete lett). 1944-ben gettó volt, némelyek számára menedék, nagyon sokak számára a végső, utolsó előtti gyűjtőtábor (az irodalomban hátsó, Columbus utcai része révén híresült el). A háború után egy általános iskolát telepítettek a falai közé, az ötvenes években néhány évig itt működött az Idegen Nyelvek Főiskolája, 1956 után pedig fokozatosan a Mozgásjavító Iskola kapott benne helyet. Ez ad reményt rá, hogy az épület belátható időn belül megújul - évek óta folyik a Mozgásjavító Centrum építése, és ennek keretében a tervek szerint az eredeti Lajta Béla-épületet is vissza fogják állítani. A háta mögé az 1960-as években hozzátoldott tömböt két évvel ezelőtt elbontották, és egy modern, ettől az épülettől építészetileg is függetlenül álló építményre cserélték. A főhomlokzat kerítésének jobb oldali kapuja is megújult.

"Az egykori Zsidó Vakok Intézetének kovácsoltvas oszlopfői" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ƒ32/10 • 1/500 • ISO100

ƒ28/10 • 1/800 • ISO100