II. világháború áldozatainak emlékműve
Hősök tere
Ezen a helyen ahol az emlékmű most áll, régen a Szovjet hősi obeliszk volt.Ezt elvitték a település alsóvárosi temetőjébe.
1989-ben létrejött a településen egy Emlékbizottság, mely egy II. világháború áldozatainak emlékére kívánt emlékhelyet létesíteni. A szobrász ebben a bizottságban nem vett részt, mert akkor nem pályázhatott volna a mű elkészítésére. A bizottságnak több feladata is volt. Mivel közadakozásból kívánták az összeg legalább egy részét előteremteni, ezért az egyik pl. az adományok összegyűjtése és kezelése volt. A másik az áldozatokkal kapcsolatos kutatómunka, a harmadik pedig az emlékmű elkészíttetése, helyének kijelölése és az avatás megszervezése.
Pályázatot hirdettek, melyre három mű érkezett. A zsűri Kő Pál tervét javasolta a városnak megvalósításra.
Közben 1990 áprilisában pénzgyűjtésbe kezdett a település lakossága. A pályázat eredményét még a gyűjtés előtt kihirdették.
Az emlékmű végül is több pénzforrásból készült el. Hozzájárult Heves megye, és a Képző- és Iparművészeti Lektorátus is; és természetesen a már említett Emlékbizottság.
Az alapkőletétel 1991. november 1.
Közben váratlan akadályként merült fel, hogy a Szovjet obeliszk körül ténylegesen sírok is vannak. Ezek elhelyzéséről is gondoskodnia kellett a városnak.
Fotóalbum a szobrász hevesi alkotásairól: https://picasaweb.google.com/117777762032662175441/KoPalSzobraszmuveszAlkotasaiHevesen

"II. világháború áldozatainak emlékműve" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?