„Sem adományért, sem barátságért, sem félelemért hamisat be nem írtam, az mi keveset írtam, igazat írtam”, - írta az ismert első dalköltő, lantos, Tinódi Lantos Sebestyén, Krónikájában
Szabocsi Bence írta:
„Tinódi énekeinek s általában a históriás ének irodalmának megítélésében az énekelt vers kulturájának szelleméből kell kiindulnunk”.^[1]

„Ez jelönvaló könyvecskét szörzeni nem egyébért gondolám, hanem hogy az hadakozó, bajvívó, várak-várasok rontó és várban szorult magyar vitézöknek lenne tanúság üdvességes, tisztösségös megmaradásokra, az pogán ellenségnek mi módon ellene állhassanak és hadakozjanak…”^[1]

Ti jó keresztények! Tegyünk áldozatot,
Hogy Isten hallgasson tőlünk imádságot,
És megszabadítsa jó Terek Bálintot,
Hívőn szolgálhassa az szegény országot.

Ezerötszáz negyven és egy esztendőben,
Budáról császárnak el-alámentében
Szigetben ki szörzé vala nagy feketében,
Vitéz urán való kesergésében.^[2]

1556 január végén Tinódi Lantos Sebestyén Sárváron halt meg.
„Tinódi Sebestyén már megvetvén e halandó zenét, elment az odafönt valókhoz, hogy ott az angyalok között sokkal jobbat tanuljon; őt e hó utolsó előtti napján helyeztem a sári atyák hamvai mellé.” ^[3] E sorokat Perneszith György, Nádasdy Tamás tiszttartója írta. Ezek alapján feltételezték, hogy Tinódi Sár temetőjében, vagy plébániatemplomában nyert örök nyugalmat. Sírja máig ismeretlen.
A sárvári vár sáncában Szabó Iván felújított szobra őrzi emlékét.

---