Emlékszem, gyermekkoromban mindig nagy élmény volt a Deák Ferenc utcában sétálni. Évszaktól függetlenül én folyton csak makkot kerestem a fák tövében, mert az óvó néni azt mesélte, hogy minden makkban és minden görbe ágban lakik egy manó. A görbe ágban hamar csalódtam, hiszen rengeteget találtam belőle, de manó egyikből sem nézett vissza rám, viszont a makk még élénken éltette a reményt. Ilyet sokkal nehezebb volt találni, s úgy gondoltam, hogy talán éppen azért, mert a manócskák jól elrejtik a kuckójukat!

Közben felnőttem, de manóra sohasem akadtam! Ez persze nem bizonyíték a létük ellen (ki tudja, hogy szabad szemmel láthatóak-e egyáltalán), de gyanítom, hogy az óvó nénik szava sem mindig igaz :)

Egyszóval ovis koromban csakis lefelé néztem, így nem is láthattam a kissé fentebb elhelyezkedő fejszobrocskákat. Pedig ha észreveszi őket az ember, utána már odafigyel. Vonzza a tekintetet ez a négy hazafi, kiknek határozott, átható (sohasem pislogó) nézése a kis méretek ellenére is tekintélyt parancsol.

A négy nemes fej négy különböző karaktert mutat be. Balról elsőként Garibaldi, olasz forradalmár vezér egyik hazai (esetleg esztergomi) harcosát láthatjuk. Őt követi sorrendben Bercsényi Miklós gróf, a Rákóczi szabadságharc ezredesének portréja. Tovább haladva Széchenyi István arcszobra következik, majd végül egy kurucsüveges szabadságharcost mintázó alkotás zárja a sort.

Maga az épület, ahol a szobrok helyet kaptak, egyszintes, romantikus stílusban épített ház, mely 1860-ban készült el. Első tulajdonosa Etter Lőrinc serfőző volt, aki 1837-ben jött a németországi Thalhausenből, hogy ezt az általam is nagyon kedvelt nemes italt a magyar sörisszáknak is elkészítse. Házának tervezésével Prokopp János, neves pest-budai építészt bízta meg, akinek azt is meghagyta, hogy az építményt szobrászati díszítéssel tervezze meg. Ennek a kívánalomnak Prokopp ízléssel tett eleget, hiszen a ház első számú ékeinek és egyben jellegzetességének számító, a homlokzaton található négy szoborportrét Marschalkó Jánossal készíttette el. Így a XIX. század második felében kiteljesedő romantika nagymesterének számító alkotó, az esztergomiak nagy büszkeségére, az ősi fővárosban is itt hagyta keze nyomát.