A térdeplő bányász a szűk vájatot jelképező andezitkeretből tör elő. Erőteljes lendítéssel suhintja meg csákányát, a mozdulat dühös fenyegetéssé válik. A sanyarú bányászsors testet-lelket nyomorító kilátástalan élete a múlt; a völgyekbe mélyen benyúló nyomornegyedekben a munkanélküli semmittevés a jelen.

Bányászhimnusz

Szerencse fel, szerencse le
Ilyen a bányász élete.
Váratlan vész rohanja meg
Mint bérctetőt a fergeteg.

Nem kincs után sóvárgok én,
Bányász kislányt óhajtok én,
Bányász kislányt óhajt szívem,
Ki szívemben bányász legyen.

Sáros kalap a szemében,
Bányász kislány az eszében
Kincsekben osztozom veled,
A kincs a tiszta szeretet.

Ha elveszünk mélyen alant,
Nem lesz nekünk nehéz a hant.
Anyánk a föld majd átölel,
Szerencse fel, szerencse fel.

És ha majd a föld ölén a végórámat élem,
Isten kezében életem, ő megsegít remélem.
Te kisleány ne bánkódjál,
Bányásznak halni szép halál,
Egekbe szállni fel
Szerencse fel, szerencse fel, szerencse fel!