Kanizsai Dorottya
Perényi 1519. évi halála után, köztiszteletben állva nevelte mostohafiait.
1526-ban Siklósról indult el a mohácsi csatamezőre, hogy Perényi Ferenc váradi püspöknek (nevelt fiának) holttestét keresse.
Ő volt az az asszony, aki a csatatéren elesett hősöket jobbágyaival eltemettette!
Utána már csak családja érdekeinek következetes védelmezőjeként jelenik
meg a birtokperekkel kapcsolatos oklevelekben, magánlevelezésekben.
(Alacsony lábazaton álló egész alakos szobra, Borsos Miklós alkotása.)
http://hu.wikipedia.org/wiki/Borsos_Miklós
Érdeme nem csak az volt, hogy a mohácsi csata után nevelt fiát, Perényi Ferenc püspököt keresve, eltemette a csatatéren maradtakat. A kor szokásainak megfelelően – akkoriban nem lévén iskola – a nemesek leányaikat más nemesekhez küldték taníttatni, és Kanizsai Dorottya házába szívesen küldték tanulni a leányokat szüleik. E mellett rendkívül bőkezű volt, első férje sírja fölé kápolnát építtetett, de építtetett templomot, segítette az árvákat, miseruhákat, edényeket adományozott a templomok számára. Több nyelven beszélt. Második férje gyermekeit, Perényi Péter későbbi koronaőrt, és Perényi Ferenc későbbi püspököt szeretetben nevelte.
Nagy vagyonnal rendelkezett, és első férje is ráhagyta minden vagyonát. Mindkét férje nádor volt, második férje halála után saját címert kért, és kapott az uralkodótól, így egyesítette első férje címerét a Kanizsai címerrel. Saját jogán lett az ország első asszonya, ami abban a korban nem volt megszokott, hiszen a szokás szerint a férjek jogán lett valakiből első asszony.
http://magyarnemesseg.blogspot.hu/2013/05/kanizsai-dorottya-egy-csodalatos.html
http://hedifarkas.blogspot.hu/2012/04/hires-nok-magyar-tortenelembenkanizsai.html
A siklósi várfesztiválok szép hagyománya, hogy minden alkalommal egy-egy új szoborral díszítik a Tenkes-alji nagyközség tereit, parkjait. Az idei — június 11-én sorrakerülő — várfesztiválon újabb szép szobrot avatnak: Perényiné Kanizsai Dorottya tiszteletére. A siklósi vár hajdani nagyasszonya az 1526-os mohácsi vész magyar hősi halottainak eltemettetésével írta be a nevét történelmünkbe. A hagyomány szerint Kanizsai Dorottya nyomban a török eltakarodása után a csatatérre sietett. Négyszáz embert fogadott fel, s a szerteszét heverő halottakat összeszedette és kegyelettel eltemettette. Az egészalakos szobrot —Borsos Miklós Kossuth-díjas szobrászművész alkotását —a várpalota előtti parkban, Kanizsai Dorottya híres kertjének közelében állítják fel."
"Kanizsai Dorottya" c. alkotás fotói
ƒ30/10 • 1/200 • ISO64
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
"Kanizsai Dorottya" c. alkotás fotói
ƒ46/10 • 1/320 • ISO50

ƒ30/10 • 1/100 • ISO64

ƒ40/10 • 1/60 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
"Kanizsai Dorottya" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/100 • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
"Kanizsai Dorottya" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/100 • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
"Kanizsai Dorottya" c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/1000 • 6.2mm • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
"Kanizsai Dorottya" c. alkotás fotói
ƒ28/10 • 1/1000 • 5.1mm • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
"Kanizsai Dorottya" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/100 • 15.6mm • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
"Kanizsai Dorottya" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/320 • 4.3mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
"Kanizsai Dorottya" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/250 • 4.3mm • ISO100

ƒ40/10 • 1/400 • 4.3mm • ISO100