Lidó Szálló emeleti társalgóinak díszei IV.
Petőfi sétány 11.
A szálló hat emeletes, és mindegyik emelet pihenőjében, társalgójában más muriária díszíti a falat. A negyedik emeleti modern kompozíción egy ülő női alak, madarak és napkorong látható, amit Baska József festő és szobrász készített.
Sajnos a mozaik kis mértékben sérült, mert alul konnektort véstek bele, amit viszont később visszafalaztak igénytelen módon.
"... A Lidó Szálló emeleteire három művész készített mozaik-kompozíciót: Szabó István, Miskei László és Baska József, az I—VI., a II—V., illetve a III —IV. emeletre. A legsikerültebb kétségtelenül Szabó István két kompozíciója, közülük is a VI. emeleti a jobbik: nagy nyújtott keskeny figura, mellette hatalmas sárga-kék nyelveket lövellő, feketével kontúrozott sárga-napsugár. Mindkét alkotásán jól alkalmazza a színritmusok visszatérő harmóniáját, s kompozíciója valóban mozaikszerű, ellentétben a többiekével, ahol bizony sokszor érezhető a táblakép-reminiszcencia. Szabó István mindkét kompozícióját szinte a nyugtalanságig fokozott mozgalmasság, villanó színek jellemzik. Az V. emelet monochrom naposmadaras, korsót tartó nőalakos együttese csak úgy, mint ä II. emelet fekete-fehér árnyalataiban előadott figurás-madaras-növényes kompozíciója komponálásmódjában is, előadásában is a táblaképre emlékeztet; színvilága nem üt el eléggé a falat burkoló metlachit lapoktól. A III —IV. emelet mozaikjain érezhetően nagy volt a művész gondja, mivel töltse ki a síkot: az ülő nőalak előtt álló gólyák, a felette repülő madár s a „közt” kitöltő mozaikkockák, valamint a három nőalak 2 + i ritmusú megoldása eléggé konvencionális elgondolások. ..." [1]
Normál és archív fotók

"Lidó Szálló emeleti társalgóinak díszei IV." c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Adalék vagy máshol

"Lidó Szálló emeleti társalgóinak díszei IV." c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/60 • ISO250