Liszt Ferenc szobra
Erről emlékezik meg egy emléktábla is a Szentháromság téren (1986-ban állították)
A teljes alakú szobrot "a Szentháromság tér gesztenyefái alatt" a zeneszerző halálának 100. évfordulója alkalmából állították.
Tegnap délután Kalocsán, az érseki palota előttitéren felavatták Eskulits Tamás Kecskeméten élő szobrászművész egészalakos, Liszt Ferencről készült bronzszobrát. A nagy érdeklődéssel kísért ünnepségen jelen volt Terbe Dezső, a megyei pártbizottság titkára, dr. Geri István, a Bács-Kiskun Megyei Tanács elnökhelyettese és dr. Paskai László, koadjutor érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnöke....
... Eskulits Tamás szobrászművész mély invencióval megalkotott szép szobra, amely itt az ősi főszékesegyház előtti téren, testi valójában és szellemiségében hitelesen idézi fel a zeneköltőt, emlékeztesse a kalocsaiakat erre a hagyományra és erősítse kötődésüket városunkhoz, örüljünk tehát Liszt Ferenc új magyarországi szobrának, amely Bács-Kiskun megye, Kalocsa városa és a kalocsai Liszt Ferenc Társaság áldozatkészségéből, méltó kifejezője az egyetemes zenekultúra nagy magyar alkotója iránti tiszteletünknek.
Ezt követően a szobornál koszorút helyezett el az országos Liszt Ferenc Társaság — dr. Kiss Kálmán elnök, Forrai Miklós főtitkár és ifj. Bartók Béla társelnök —, Kalocsa város nevében Szalóki István tanácselnök, valamint Liszt Ferenc szülővárosának polgármestere, Alois Nöhrer...."

"Liszt Ferenc szobra" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

"Liszt Ferenc szobra" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/500

ƒ40/10 • 1/320

ƒ40/10 • 1/250

ƒ1000/100 • 1/60 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Liszt Ferenc szobra" c. alkotás fotói
ƒ480/100 • 1/150 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Liszt Ferenc szobra" c. alkotás fotói
ƒ550/100 • 1/250 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Liszt Ferenc szobra" c. alkotás fotói
ƒ530/100 • 1/90 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Liszt Ferenc szobra" c. alkotás fotói
ƒ500/100 • 1/105 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Liszt Ferenc szobra" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/40 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

"Liszt Ferenc szobra" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/250 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

"Liszt Ferenc szobra" c. alkotás fotói
ƒ31/10 • 1/640 • 4.6mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Liszt Ferenc szobra" c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/1000 • 3.6mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Liszt Ferenc szobra" c. alkotás fotói
ƒ42/10 • 1/320 • 11.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Liszt Ferenc szobra" c. alkotás fotói
ƒ34/10 • 1/500 • 6.2mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Liszt Ferenc szobra" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/125 • 24.2mm • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Liszt Ferenc szobra" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/320 • 5mm • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Liszt Ferenc szobra" c. alkotás fotói
ƒ33/10 • 1/250 • 4.3mm • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Liszt Ferenc szobra" c. alkotás fotói
ƒ33/10 • 1/200 • 4.3mm • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Liszt Ferenc szobra" c. alkotás fotói
ƒ33/10 • 1/320 • 4.3mm • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Liszt Ferenc szobra" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/80 • 14.8mm • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Liszt Ferenc szobra" c. alkotás fotói
ƒ28/10 • 1/60 • 3.6mm • ISO80