Gácsi Barna Ferenc szép pirogránit zsánerszobrát a Törökszentmiklósi Városvédő és -Szépítő Egyesület állíttatta fel közadakozásból, a városban született szobrász ajándékaként, a felállítás helyszínéül szolgáló kis tér egyidejű megújításával. A kút fölé hajló két alak - az öreg férfi és a kisfiú - ideális esetben a vízbe néznek (a felvételek készítésekor víznek nyoma sem volt). A kút kávája alatti felirat József Attila Kész a leltár című versének kezdő sora: 'Magamban bíztam eleitől fogva'. A kút falán pedig a magyar irodalom és kultúra, a történelem különféle arcai kaptak helyet (én magam II. Rákóczi Ferencet és Ady Endrét ismerem fel biztosan, mások nyilván másokat). Az egész arányos alkotás a létezés allegóriájaként működik, mely a generációk egymás mellett élését, a kultúra és a történelem élő, a mindennapjainkra ható jelenlétét formálja meg - különös és érdekes, és főképp termékeny, sokértelmű, elgondolkodtató ellenpontot képezve a mű választott József Attila-mottójával. Elhelyezése is példás ennek a körbejárható, oldalairól mást-mást mutató kompozíciónak.

Ha már köztérről van szó, ide tartozik, hogy a szobrot a nyolcvanas évek környékén épített OTP-fiók előtt állították fel - ahogy Törökszentmiklós egész épített belseje, korának lenyomata ez az épület is. Ahogy elnéztem, a leromlott állagú fiók bezárt, helyette az út (a városon egykor átvezető 4. sz. főút) túloldalán nyitottak csili-vili új fiókot - ez a 2000-es évek végét tükrözi, ma még romlatlanul, húsz-harminc év múlva alighanem ugyanilyen esendően.

És hogy valami örökre szóló adalék is legyen, ide másolom az egész József Attila-verset, 1936 végéről:

Magamban bíztam eleitől fogva -
ha semmije sincs, nem is kerül sokba
ez az embernek. Semmiképp se többe,
mint az állatnak, mely elhull örökre.
Ha féltem is, a helyemet megálltam -
születtem, elvegyültem és kiváltam.
Meg is fizettem, kinek ahogy mérte,
ki ingyen adott, azt szerettem érte.
Asszony ha játszott velem hitegetve:
hittem igazán - hadd teljen a kedve!
Sikáltam hajót, rántottam az ampát.
Okos urak közt játszottam a bambát.
Árultam forgót, kenyeret és könyvet,
ujságot, verset - mikor mi volt könnyebb.
Nem dicső harcban, nem szelíd kötélen,
de ágyban végzem, néha ezt remélem.
Akárhogyan lesz, immár kész a leltár.
Éltem - és ebbe más is belehalt már.