Szűz Mária mennybemenetele
Republicii (Fő utca)
Az egyik ilyen alkotás volt az egykor Széchenyi térnek nevezett köztér, ami Ady egyik kedvenc helye, a Mülleráj előtt van. Ez a törvényszék épülete előtti terület is egyben. A Mülleráj egy cukrászda volt, ma az elejében az Ady Múzeum, hátul pedig ismét vendéglátóipari helyiség.
Ez a szép bronzszobor állt azon a talapzaton, amin ma Ady Endre robosztus mellszobrát látjuk.
Védett helyre tették a Barátok templomának kertjébe, de a rengeteg sűrű növényzettől alig észrevehető az alkotás. A talapzat nem is látszik egyáltalán.
A szobor mögött rózsalugasnak tervezett vasszerkezet van, ami így üresen, rózsák nélkül elég furcsán hat.
A templomkertben jelenleg négy alkotás van elhelyezve, ha jól láttam. Középen a Pieta, kicsit tőle balra ez a szobor, és a templom sarkainál még egy-egy.
Azok alkotóiról nem tudtam eddig kideríteni semmit. Úgy tűnik, ezek a jelzés nélküli szobrok a felekezet egykori temetőjének felszámolásakor kerültek be a templomkertbe, mint magasabb művészi értéket képviselő sírkövek.
A templom római katolikus, egykori Ferences templom, melyet a múlt század elején építettek át utoljára 1903 és 1905 között ifj. Rimanóczy Kálmán tervei alapján, eklektikus stílusban.
Itt egy leírás róla: http://hu.wikipedia.org/wiki/V%C3%A1rad-olaszi_Szentl%C3%A9lek_ki%C3%A1rad%C3%A1sa_pl%C3%A9b%C3%A1niatemplom

"Szűz Mária mennybemenetele" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/200 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szűz Mária mennybemenetele" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/125 • ISO250

ƒ63/10 • 1/80 • ISO100

ƒ35/10 • 1/80 • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szűz Mária mennybemenetele" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/100 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szűz Mária mennybemenetele" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/250 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szűz Mária mennybemenetele" c. alkotás fotói
ƒ58/10 • 1/60 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szűz Mária mennybemenetele" c. alkotás fotói
ƒ58/10 • 1/100 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szűz Mária mennybemenetele" c. alkotás fotói
ƒ57/10 • 1/100 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szűz Mária mennybemenetele" c. alkotás fotói
ƒ54/10 • 1/80 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szűz Mária mennybemenetele" c. alkotás fotói
ƒ58/10 • 1/30 • ISO200