A zsilvásárhelyi Brâncuşi-szobrok harmadik 'égbetekintő' eleme. Egy olyan szakralitást hordozó emlékmű, mely a lélek halhatatlanságát, a föld és az ég közti kapcsolatot lényegíti (axis mundi). Brâncuşi, számos nép archaikus halotti szokásaiból, a sírok fölé emelt 'égi oszlopok' (a magyaroknál a kopjafa) elemeiből indult ki. A szobrász nem egy 'eget tartó' oszlopot kívánt állítani, hanem egy olyan, rombuszokból alkotott nyújtott formát, melynek elemeit a végtelenségig lehet ismételni, így az emelkedés érzetét kívánja kiváltani.
Az oszlop teljes magassága 29,35 méter, súlya 29 tonna. 15 darab oktaéder egybefogásából áll. Ezeket az elemeket Brâncuşi gyöngyöknek nevezte. Az acélból készűlt oszlopot rézborítással látták el.
Felavatására 1938 októberében kerűlt sor. Az 1950-es években a román kommunista hatalom le akarta bontatni a másik két Brancusi térplasztikával együtt, mint burzsoá-elemeket. Különben azt sem árt tudni, hogy a Párizsban élt Brâncuşi az egész életművét a román államra kivánta hagyni, de az elvtársak ezt akkor elutasították, és így a szobrász a francia államnak adományozta egész hagyatékát. Így becsűlték meg akkor a románok a mára már hőssé emelt szobrászukat. A szobrokat mégsem bontották el, sőt az 1960-as évektől a kommunista hatalom Brancusi művészetét az 'ősi román motivumok' felélesztőjeként kezdte promoválni. Hozzátehetjük, hogy a szobrászt a saját népe kultúráján kívül a távolkeleti mitosz és szakrális formavilág is meghatározóan érdekelte.
Az oszlopot 2003-ban restaurálták, és az UNESCO védelme alá kerűlt. Manapság polgárőrök és felvevőkamerák vigyázzák a szobrot, nem engedve túl közel a látogatókat, pedig az oszlop a végtelenség érzetét lentről, az ég fele nézve adja.

---