Szegednek már a mohácsi vész előtt is volt zsidó lakossága. Végleges letelepülésüket II. József 1781 évi rendelete tette lehetővé. Első templomukat 1803-ban emelték, a mai régi zsinagóga már a második. A kicsiny templomuk a klasszicizmus legszebb szegedi emléke.Figyelemre méltóak nemes arányai, toszkán pilaszterekkel tagolt, timpanonos homlokzata. A Hajnóczy utcai homlokzaton héber nyelvű tábla mutatja az 1879-es árvízmagasságát. Az udvari homlokzat emléktábláinak műkő domborművei Tardos-Taussig Ármin nevéhez fűződik, melyeken a háború szimbólumai a sisak, a kard, tölgyfalevél a babér látható az első világháborúban elesett zsidó katonák neveit keretezve. http://www.sk-szeged.hu/statikus_html/digitalis/emlektablak/e_betu/e_betu.html

Ma, könyveim között keresgélve kezembe került Szenti Tibor: Vér és pezsgő című könyve, melynek bevezető része ide kívánkozik.
'Szegeden, a Hajnóczy utcai régi zsinagóga falában 1924. december 21-26. között elhelyeztek két emléktáblát, amelyekre az első világháborúban hősi halált halt zsidó katonákra emlékeztető verset írt Löw Immánuel musiv stílusban, héber nyelven. A költeményt Zucker István fordította le.'

Az áldozatok emlékének

Jaj, hova lettek a háború vérviharában a hősök,
Holtak a szép daliák, védtelen árva hazánk.
Hadba vonult katonák meghaltak a többi helyett is,
Életüket Isten adá, emberi kéz veszi el.
Ott pusztultak a lángzivatarban, akár a kohóban,
Sírjuk a földbe veszett: szellemük, árnyuk örök!

Szörnyű csaták viharában a drága szülőhaza senyved,
Fogságban fiaink, messzire űzve urunk.
Hős katonák leterítve, az ékük a sárba tiporva,
Életüket adták mind: a haza vagy a halál!
Vívtak a győzelemért, de hiába, kihunyt a remény is,
Nincs diadal, se babér: sorsuk a végtelen éj!