A Nagykunság déli részén fekvő kb. kilencezer fős kisváros nagy művészeti hagyományokkal rendelkezik. Ez meglátszik a főterén is, mert a gyönyörűen parkosított téren több szobor és emlékmű is áll. A tér sarkában volt ez a mű, amit nehezen tudtunk beazonosítani. Mivel jelképrendszere (már ha egyáltalán van neki) annyira nem feltűnő, ezért a többiek nem is fotózták le.
Az emlékműhöz közelebb sétálva, és elolvasva rajta a feliratot, láttam meg, hogy ez a település II. világháborús emlékműve. 1991-ben emelték, és a képen látható dátum csak a felújítás dátuma.

Az alkotó ifj. Finta Sándor 2008. március 3-án elhunyt, ezért nem tudom ő mennyiben vett részt a saját műve rekonstrukciójában.
Az emlékmű fekete gránitlapokkal határolt alsó részén olvashatóak az áldozatok nevei ábécérendben.
Pár méterre áll egy zászlótartó rúd, amely gondolom az országzászló helyett van.
Ötven méteren belül áll egy I. világháborús emlékmű (Pásztor János alkotása), és a Magyar vendég a kolhozban című, 1957-ben felállított szobor (Gyenes Tamás). Őket majd a többiek mutatják be.

Túrkeve történelméből:

'A háború a túrkevei embereknek is katonai behívásokat és a jegyrendszer bevezetését jelentette. 1940-ben a cukorfejadag személyenként heti 12 dkg volt. 12 éven aluliak, terhes és szoptatós anyák ennek kétszeresét kapták. 1942-ben a zsír és a szalonna fejadagját is meghatározták. Eszerint 1 éven aluli gyermek zsírellátásban nem részesülhet. 1-16 éves gyermek zsír (szalonna) fejadagja hetenként 14 dkg zsír vagy 16 dkg szalonna - tudósított a Túrkevei Hírlap 1942. áprilisában.

Közben újabb behívások történtek Túrkevéről is. A front egyre közelebb került. 1944-ben szükség-óvóhelyeket alakítottak ki, futóárkokat készítettek a házak udvarán. A városháza és a polgári iskola alagsorát légópincévé alakították. 1944. áprilisában néhány túrkeveit, mint veszélyes baloldali elemeket internálták: Rundik Jánost, Márki Gábort, Kulcsár Ferencet, Dr. György Lipótot, Sárkány István, K. Szabó Imrét, L. Nagy Lehelt, Laskai Jánost.

A német megszállás után a Minisztertanács elindította a zsidóellenes intézkedések áradatát. Városi újságunk 1944. április 23-ai száma 'Csillaghullás' című cikkében így ír: 'Egyik napról a másikra tűntek fel a sárga csillagok.' Ugyanebben a lapszámban olvasható a közlemény: 'A m.kir. Belügyminiszter 1944. április 20-án kelt rendeletével elrendelte a zsidó üzletek azonnali bezárását.'

A Túrkevén élő zsidóság helyzetét is egyre súlyosabbá tették a megjelenő rendelkezések. Izraelita vallású nem lehetett tanár, ügyvéd, orvos. Elbocsátották őket az ipari és kereskedelmi vállalatoktól is. Vagyonukat zár alá helyezték. A túrkevei lap 1944. május 21-ei száma adja hírül, hogy elkészült a gettó a nyugat újvárosi Bojtor és Kun utcában. A kitelepítést végző bizottság 4 tagú zsidótanácsot nevezett ki. Június elején egy csendőrökből álló különítmény jelent meg a gettóban és közölte az ott lévőkkel, hogy elszállítják őket Szolnokra. Ott kezdődött a pokoljárás! 'Éjjel egy civil jött 2 csendőr kíséretében. Neveket kiabáltak. Bevitték őket egy irodába. Véresen, összeverve jöttek ki. Ékszereket követeltek tőlük. Volt, aki ijedtében elárulta, hogy hova rejtette el. Kitalálták, hogy itt, Szolnokon kell elszedni a még meglévő ékszereinket. A gazdag zsidókon kezdték' - mondta egy interjúban Dr. Szabolcs Ottó Budapesten élő egyetemi docens. Ugyancsak Szabolcs professzor úr visszaemlékezéseiből valók az alábbiak: 'A gyűjtőtáborból mindenki szeretett volna mielőbb elkerülni. Ezért tanár édesapám (Szabolcs Árpád) suszternak vallotta magát, így bekerültünk az ausztriai transzportba'. A többieket Lengyelországba, Auswitzbe szállították, egy sem tért vissza közülük. Az Ausztriában lévő Stasshof városka gyűjtőtáborába indítottak útnak Szolnokról 2567 személyt, köztük a túrkevei zsidóknak mintegy felét. Egy hétig voltak itt. Kopaszra nyírták, fertőtlenítették ruháikat, mindenki kapott egy számot, ez volt a neve. Innen adták ki őket munkára. Élelmük az éhenhaláshoz sok, a normális táplálkozáshoz kevés. Legtöbbször dörrgemüsét kaptak. Így nevezték a zsírtalan káposztalevél vagy más szárított főzelékféléből készített levest. A napi kenyéradag 10 deka, valami kevés margarinnal, néha lókolbásszal, olykor marmeláddal (gyümölcsíz, a keviek Hitler-szalonnának nevezték). Felmerül a kérdés, hogyan lehetett kibírni ezt a kegyetlen, embertelen bánásmódot. Dr. Szabolcs Ottó visszaemlékezésében arról is szól, hogy attól féltek, az utolsó órákban, a háború végén végeznek velük. Ezért éjszakánként, maguk közül őrséget szerveztek, és figyelték az eseményeket, jelzéseket adtak egymásnak. Egyre erősebben, egyre közelebbről hallatszott az ágyúszó. Egy-egy golyó is elsüvített a barakkok felett. Egyszer csak azt vették észre, hogy a tábor őrtornyai üresek. A táborlakók ekkor megszöktek.
1945. május 1-én már Bécsben jártak a szovjet csapatok. A túlélők májusban tértek haza. 1948-ban felállítottak egy emlékművet a nyugatújvárosi zsidótemetőben, egy obeliszket a 116 mártír nevével. Az elmúlt években eléggé elhanyagolt állapotúvá vált a temető. 1998-ban önkormányzati képviselői kezdeményezésre elkezdődött a temetőnek az elhunytak végső nyughelyéhez méltó állapotúvá tétele. A kezdeményezést a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége is támogatásáról biztosította. Az önkormányzaton kívül magánszemélyek is hozzájárultak a helyreállítás költségeihez. A munkálatok 1998. júliusára befejeződnek. A Holocaust ünnepségeket a felújított temetőben rendezi meg a város.

Túrkeve felszabadulása

A szovjet csapatok 1944. október 8-án érték el Túrkevét. A város ezután a csapatok átvonulási területe lett. Kapás Rezső, a szabad Túrkeve első polgármestere így emlékezik az eseményekről: '31 éves voltam'. c. írásában: 'Közeledtek a szovjet csapatok. Vasárnap volt, a város csendes. A 200 főnyi rosszul felszerelt katonaságot parancsnokuk szélnek eresztette. A németek is elvonultak, csupán két páncélkocsi maradt: egy a főutcán, egy pedig a liget felől, rádióval. Csakhamar ezek is elmentek a fegyverneki úton a téglagyár felé. Nemsokára lövöldözés hallatszott abból az irányból.' 1944. október 19-én a nyugatújvárosi csata után a tankok keresztülvonultak a városon és Kisújszállás irányában akarták folytatni a támadásukat, amikor a város szélén az un. Simai kocsmánál szovjet páncéltörőtől kapott tűz hatására megállásra kényszerültek. A vásártéren újabb harc fejlődött ki. A szovjet sebesültek egymást támogatva jöttek vissza a városba menedéket, ellátást, kötözőhelyet keresve. A németek az éjszakát sündisznó állásban a város szélén töltötték. A szovjet csapatok átmenetileg feladták Túrkevét. Az őket ért váratlan német páncélos támadás miatt a Berettyó keleti oldalába húzódtak vissza. Túrkevét a németek október 20-án foglalták el 30 Tigrissel és 80-85 különféle kisebb-nagyobb harckocsival, ágyúval felszerelve. Ezen a napon a németek Túrkevéről folytatták volna az előnyomulást Kisújszállás irányába, de a szovjet ellenállás hatására megálltak. A szovjetek 21-én délelőtt újból támadtak, lőtték a piacteret. Több ház, iskola és a református templom is megrongálódott. A nyilt téren nem találva fedezéket sok német megsebesült. Szállítójárművek, lovak pusztultak el. A főtér kisebb csatatér benyomását keltette. A németek estefelé kiürítették a várost.
1944. október 22.: Vasárnap, csend. Se német, se orosz nincs a városban. A város másodszor is szabad lett, fellélegzett.'
Forrás: http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/Turkeve/pages/adatok_turkeve_kozeletehez.htm