A mezőgazdasági (erdészet) tudomány doktora, az Erdészeti és Faipari Egyetem Erdőműveléstani Tanszékének 24 éven át professzora, az Egyetem díszdoktora.

Kálózon született, Veszprémben érettségizett, erdőmérnöki diplomáját Sopronban 1944-ben szerezte meg. Gyakorlati munkáját Veszprémben, Szentgálon, Ugodon végezte. 1953-ban került az Erdészeti Tudományos Intézethez, ahol 1961-ig az erdőművelési osztályt vezette.

1961-től hívták meg a Tanszékre Sopronba, ahol ezt 1985-ig, nyugállományba vonulásáig vezette. A magyar erdészeti tudomány és az erdészeti felsőoktatás egyik legkiválóbb, iskolateremtő egyénisége volt. Messze kiemelkedő szakmai tevékenységét, tanár egyéniségét, emberségét mérnöki generációk őrzik emlékezetükben.

Már gyakorlati munkái mellett elkezdte erdőművelési kutatásait. Publikációinak száma több mint 300, köztük 9 önálló könyv és 18 könyvrészlet. Legismertebbek: Magyarország erdőtársulásai (1968), a Bakony tiszafása (1981), Fenyves a Bakonyalján (1988). További 3 fontos szakkönyve a hazai viszonyokra kialakított erdőtipológiával foglalkozik, amelyekre mint alapokra épültek a táji erdőművelési irányelvek és gyakorlati alkalmazásuk. Az erdő poézise c. versgyűjteményét 1994-ben adta ki az Országos Erdészeti Egyesület.

Szigorú, de emberséges tanár volt. Hatalmas szakmai tudásához elmélyült humán műveltség is tartozott. Sokrétű közéleti munkája is kiemelkedő.

Húsz alkalommal részesült magas állami és szakmai kitüntetésekben: Kiváló dolgozó, Vadas Jenő Emlékérem, Bedő Albert Emlékérem, MTESZ-díj, Pro Natura díj, Eötvös-díj. Pro Urbe Sopron emlékérem, Munka Érdemrend, Ember az erdőért emlékplakett, Pro Silva Hungariae díj stb.

Számtalan személyes élmény kapcsán különösen kedves szobor számomra, s a magas szakmai eltökéltsége mellett két példamutatása, ill. intelme meghatározó volt nékem. Egyik a szépirodalom, a vers szeretete s beépítése a szakmai anyagokba, a másik pedig a leendő mérnökök fotózásra (dokumentálásra) biztatása.

Az alkotást Fáskerti István faragta a süttői mészkőbe.