Az egyik korábbi feltöltésemnél (Latabár Kálmán emléktábla, http://www.kozterkep.hu/~/12076/_latabar_kalman_dombormuves_emlektabla_budapest_kiss_laszlo_2_2004.html ), a hely leírásában megígértem, hogy a ház, ahol a kicsiny dombormű el van helyezve, tartogat még szépségeket. Nos, ezek a szépségek ezen a műlapon láthatók - sajnos, a kilenc képlehetőség nem elegendő az összes bemutatására, de kedvcsinálónak talán elég, ha valaki arra jár. Szórád Péternek külön köszönöm, hogy három képpel tovább bővítette a választékot. A díszítőelemek története is rendkívül érdekes.

A hatalmas szecessziós bérház, mely két külső homlokzatával a Dózsa György útra (bejárata is onnan van, az említett Latabár-emléktáblánál), illetve az Abonyi utcára néz, 1911-ben épült Karvaly Gyula tervei szerint. Építtetője és első tulajdonosa után Goldmann-háznak is nevezik. Szecessziós jellege az elmúlt közel száz évben némileg megkopott, nem ismerek róla korabeli képet, de a környék némelyik épületéről igen, és azok alapján mondhatom, hogy ezeknek a házaknak a 45 utáni tatarozásai során az eredeti ornamentikával nem bántak kesztyűs kézzel. (Különösen megdöbbentő a 4. kép, melyen jól látható, hogy nem sokat tököltek, és a domborműbe sallangmentesen belefúrták a troli felsővezetékének a tartókampóját - előtte azért próbálkoztak egypárszor.) A ma nagyjából egységes sárga festéssel látható domborművek nagy része azonban épen megmaradt, még ha némelyik fakóbb is a többinél.

Ezek a domborművek nagyrészt az Abonyi utcai homlokzat háromtengelyes erkélyrizalitján helyezkednek el, de egy-kettő került közülük a rizaliton kívülre is, egy-egy még az épület a szomszédos házra néző, kert felőli oldalára is, és sajátos ismétlődés, szimmetria (bár nem tükörképszerű hasonlóság) figyelhető meg közöttük. Titkuk az, hogy Maróti Géza, az ekkor harmincas éveinek közepén járó szobrász lemásolta azokat a domborműveket, melyeket a szakirodalom a 'Parthénon nyugati frízeinek' hív. Eredetileg ezek a Parthénon-beli frízek alapján kiöntött, a magyar állam által megrendelt, hivatalos úton sokszorosított másolatok az Epreskert szobrász mintatermébe készültek, Stróbl Alajos ötlete volt, hogy a hasonló bécsi intézmény mintájára a budapesti iskolát is ilyen jellegű, az ősforrástól származó domborművek díszítsék (ilyen frízmásolat számtalan készült Európa különböző nagyvárosaiba). Maróti voltaképpen továbbmásolta a másolt frízek némelyikét, és kissé szertelenül, különösebb tematikus összefüggés nélkül épületdíszként elhelyezte őket ezen az épületen. Mégsem nevezném őket 'másolatnak' abban az értelemben, ahogy a kategóriát a Szoborlapon használni szoktuk.

Saját megfigyelésem szerint kivételt képez ez alól az erkélyrizalitot felül, az ötödik emelet magasságában záró két-két nőalak (8. és 9. kép, közülük a bal oldaliak a lezuhanás szélén állanak, de a jelek szerint ezt már felelős emberek is észrevették, és kötélrendszerrel rögzítették őket), melyek szoborként, afféle kariatidaként funkcionálnak, illetve az alattuk lévő növény-ornamentika (ezeket a legszélesebb kivágatot kínáló első képen lehet jobban szemügyre venni) - ezek Maróti saját invenciójának tűnnek, ha a fejeket, az alakokat összevetjük Maróti már fent lévő szobraival, épületdíszeivel, a stilisztikai hasonlóság egyértelműnek látszik.

Örömömre szolgál, hogy az előző három, végül is félig-meddig kudarcot valló kutatásom után (hiszen jelentős épületdíszeknek nem sikerült megtalálnom az alkotóit) itt a véletlen, a Google ördöge a kezemre játszott. Hálából adalékként ide is másolom Szentesi Edit remek tanulmányát, melynek egyik lábjegyzete elvezetett Maróti Gézához, és ezzel felragyogtatta számomra a hét utolsó óráit. Ha profi lennék és ebből élnék, ez persze arra figyelmeztetne, a keresést hol illett volna elkezdenem.