Részlet:
“A vásárhelyi művészek közül Szurcsik János monumentális igényű alkotásai kísérléteznek a legtanulságosabb módon a monumentális formanyelvvel, s ő az, aki nemcsak hogy a leginkább szeretne kilépni a paraszti témakörből, hanem a leghatározottabban törekszik egyfajta tematikai szintézisre is, s ezáltal egy nyitottabb vizuális világ kiépítésére.
A legtöbb formát mozgató s tartalmilag legsokrétűbbre formált műve a Történelem címet viselő nagybátonyi pannó, amely - mint Kovács Gyula megemlíti (Művészet, 1969/4. 5. o.) - „kedvelt céltáblája volt a napi, heti sajtó arisztokratikus fanyalgású kritikáinak". Ma is aktuális az a kérdés, amit Aradi Nóra tesz fel Szurcsik-monográfiájá- ban: „...kérdéses, hogy mennyire jogos, különösen az 1968-as nagybátonyi pannó óta, annyi hévvel és fölénnyel megkérdőjelezni a mexikóiak, Uitz, Guttuso itt-ott sejthető vagy fellelhető, ösztönösen-tudato- san vállalt örökségét, s mintegy arra késztetni a művészt, hogy visszavonuljon a kipróbált stiláris keretek védőbástyái mögé..." (Aradi Nóra: Szurcsik János, Bp„ 1974. 6-7. o.) A nagybátonyi pannó stiláris közegétől való eltávolodás remélhetően nem végleges visszavonulás Szurcsik részéről.” ^[1]

---