A kb. 1 m magas talapzaton álló, kb. 1.5 m magas modern bronz díszítőszobor tulajdonképpen a közelében álló, a szobor felállítását megelőző évben emelt épületnek az emlékművéül szolgál. A talapzat déli oldalán angolul, a keleti oldalán magyarul olvasható a Magyar Táncművészeti Főiskola campusának ún. 'szakmai épülete' felépítésére szóló ajánlás, mely végső soron a táncosokat, illetve oktatóikat tiszteli meg: 'Ezt az épületet azon kíváló / tanárok tiszteletére emeltük, / akik fiatal művészek generációit / nevelték és nevelik fel, olyanokat / akik a magyar művészet és kultúra / kiváltságos fáklyavivői hosszú / esztendőkön keresztül.' Az ajánlás aláírói Motti Zisser és felesége, Bracha Zisser - Motti Zisser a Plaza Centers nevű befektető és építtető cég tulajdonosa, a céghez fűződik többek között az egykori ügető helyén a Kerepesi úti Aréna Plaza felépítése, de a 2000-es évek elején a tulajdonukban állt az Operaházzal szembeni egykori Dreschler-palota is, mely évtizedeken át az Állami Balettintézet otthonául szolgált. Az új épület felhúzására lényegében az Andrássy úti oktatási helyszín kiváltása keretében került sor. A mostani épületegyüttesnek (ahol a szobor is áll) a régebbi vöröstéglás részei eredetileg az Amizoni Intézet számára épültek. Amizoni Károly vaskereskedő még az 1870-es években hozott létre alapítványt, melyből olyan bentlakásos intézetet szándékozott emelni, ahol polgárit vagy középiskolát végzett lányokat művelt háziasszonyokká képeznek; a megépítésre végül 1908-ban került sor, és az intézetet 1948-ban szüntették meg. Mikor a piaristák visszakapták az ELTE Bölcsészkar Pesti Barnabás utcai épületét, némelyik tanszék ide települt; a francia tanszék például biztosan itt működött egy időben az emlékezetem szerint. Ma a régi vöröstéglás épületek fővárosi védettségűek.

Véletlenül vettem észre a napokban, a Táncművészeti Főiskola Columbus utcai kerítésén keresztül jól látható - és igencsak megörültem neki, mert őszintén szólva régóta vágytam már egy ilyen szép, harmonikus, környezetével is összhangban álló egészalakos díszítőszoborra, mely reflektál önmaga közvetlen tárgyára, és minden elemében (elhelyezésével, arányaival, megformálásával, szimbolikus, mégis a valóságosságra utaló jelzésrendszerével) tudatában van annak is, hogy készítésekor a 2000-es évek elejét írtuk. Sajnos, az ilyesmi ritkaság, és ahogy hallgatom a híreket, a művészetben nem az a korszak következik, amikor a közterekre ilyesféle munkák kerülnek majd.

Mint időközben megtudtam, a szobor felállítására Dózsa Imre táncművész főigazgatósága idején került sor, mégpedig úgy, hogy az 1990-es évek derekán az intézmény Judith Arnon Izraelben élő balettművész-balettpedagógustól ajándékba kapott egy kisplasztikát. Amikor a szoborállítás lehetősége felmerült, ezt a kisplasztikát nagyíttatták fel Schütz Zoltánnal. Sajnos, ily módon az eredeti alkotó neve pillanatnyilag még homályban van, de próbálok mindent megtenni, hogy hamarosan kiderüljön. A mű végső formába öntőjének neve mindenesetre ott szerepel a talapzat nyugati oldalán, a felállítás éve is, a címet a szoborrestaurátorként is igen aktív Schütz Zoltán erdőkertesi kiállítására készült műjegyzékből vettem. A szoborról adott pontosabb információkért hálás köszönettel tartozom Schanda Beátának, a Táncművészeti Főiskola művészeti menedzserének; a mostani campus eredeti funkciójáról szóló részt a ZuglóPortál Zuglói séták című szekciójából vettem.