1984-ben több munkásmozgalmi személyiség portrészobrát is elhelyezték az Úttörővárosban, különböző épületek elé. Nógrádi Sándor, Zalka Máté és Ságvári Endre mellszobrainak elkészítését a Képzőművészeti Lektorátus tagjainak kellett biztosítani, akik nem voltak könnyű helyzetben. A befutott, neves művészek sorra kibújtak a fent említett markáns személyek megformálása alól, egyéb fontos elfoglaltságukra hivatkozva. Őket már csak valamilyen békével kapcsolatos allegorikus figura megkomponálására tudta rávenni az egyre jobban puhuló diktatúra. Ezért aztán olyan pályakezdő szobrászokra bízták a feladatot, akiknek nem volt más választásuk. Természetesen ők is megpróbáltak kitalálni valamilyen kifogást, kisebb-nagyobb sikerrel.
Hantos Károly sem örült a megbízásnak, és megpróbált a zsűrinek olyan vázlatokat bemutatni, ami alapján esetleg mentesítették volna a feladat alól. Első elgondolásában, amit „Mókus” változatnak nevezett el, Nógrádi Sándor, a partizánvezér egy fenyőfa törzse mögül kukucskálva, a fatörzsre rögzítve lett volna megörökítve, az épület előtti fenyőligetben. Külön érdekesség, hogy a fenyőfa növekedésével az alkotás egyre magasabbra került volna. A zsűri természetesen résen volt, és elvetették a vázlatot. A második változatban a „Szónok”, egy mikrofonokkal ellátott pulpitus mögött szónokolva jelent volna meg, ahol a posztamens maga a pulpitus. Ezt is elvették, és ekkor már harmadik nekifutásra maradt a klasszikus megoldás, a „Római portré”, ami abból indul ki, hogy a névtáblát eltávolítva, kicserélve, akárkit is ábrázolhat a kifaragott portré. A szobor elkészült, az alkotó azonban ezzel köztéri szobrászatát befejezettnek tekintette, ez az első és egyben utolsó köztéri alkotása lassan a jótékony feledés homályába merül.
A 90-es évek elején, a korábban róluk elnevezett épületek elől elmozdítva ezeket a portrészobrokat a főépület melletti területen összegyűjtötték, és most feliratozás nélkül sorakoznak a mozgatható posztamenseken, ugrásra készen várva, hogy eddig még ismeretlen helyen történő végső elhelyezésük megoldódjon.
(Forrás: Hantos Károly visszaemlékezése)