Öreg tócsába
leveleibéka ugrik.
Csöndes csobbanás.

A haiku a japán költészet legjellemzőbb, legkedveltebb műfaja. Legnagyobb mestere Macuo Bashó (1644-1694), egy vándorló szerzetes. Formai és tartalmi hagyományai szerint a haiku 17 szótag, soronként 5-7-5 szótagszámmal. Zeneiségét, ritmusát a meghatározott szótagszámú sorok szabályos váltakozása és a vers hangulatának megfelelő magán- és mássalhangzók adják. Felvillant egy természeti állapotot, vagy egy hétköznapi történést - bármiféle minősítés nélkül. Általában valamely évszak tipikus hangulatát adja vissza, megemlítve az évszakra jellemző növényt, vagy állatot. A haikut nem elég olvasni, a haikut látni, hallani, érezni is kell. Az olvasó teszi költészetté, azáltal, hogy a rövid három sor elindít benne egy gondolati, érzelmi asszociációt.

Gyurcsek Ferenc lovasszobor sorozatot készített a haiku témára. A ló a szabadság, és az ifjúság szimbóluma, szárnyaló rohanása a tér és idő legyőzésének eszköze. A gyönyörű vértezetben harcba induló szamuráj a haiku versek hangulatát idézi. A ló erejének és gyorsaságának szemléltetésére az egyes részek átszőnek és átszelnek más részeket, életre keltve a belső energiákat.

“Miért kellene hátra néznünk, ha ki akarjuk tárni a Lehetetlen rejtelmes kapuit? Tegnap meghalt az Idő és a Tér. Már a teljességben élünk, miután megteremtettük az örök, mindenütt jelenlevő sebességet.” (Marinetti: A futurizmus megalapítása és kiáltványa)

Forrás:
Antal Barnabás: Impresszió 17 szótagban (A haiku), Ezredvég, 2001. március
Tasnásdi Attila: Gyurcsek Ferenc művészete, Ezredvég, 2005. december