Kaffka Margit 1880 - 1918

Író, költő, publicista, műfordító.

"Nagy írónőnk sírján végre, húsz évvel halála után síremlék áll. A megalakulni vágyó, de létre nem jött Kaffka Margit Társaság kezdeményezésére a főváros és a Franklin Társulat áldozatkészségéből létesült. Kövesházi Kalmár Elza műve.
A bensőséges, kis méretű szobormű egy lépcsőn lelkendezve felfelé siető fiatal nőt ábrázol, aki már-már felért a legfelső fokra, és két, osztogatásra nyílt kezével hí és ajándékoz. A kis szobornak pompás mozgása van, de ennél is többet jelent minden ízében mély lelki tartalma, amely kitűnően jelképezi Kaffka Margit felfelé törő lelkét, közvetlenségét, amellyel az életbe vegyült, hogy annak ajándékait busásan viszonozza. Valóban ilyen volt ő: lelkes, rajongó és bőkezű. Lelkének kincseit bőven juttatta mindenkinek, akit sorsa hozzákapcsolt, de a legbővebben olvasóinak. Kövesházi Kalmár Elza e művével nemcsak kiváló szobrászi teljesítményt szolgáltatott, de arról is tanúságot tett, hogy közelébe tudott férkőzni Kaffka Margit lelkének: megértő és lelkes olvasója volt."

Kaffka Margit: PETIKE JÁR

Két harcsaszájú, picike jószág,
Butácska, édes gyerektopán,
Tétova, együgyű, - tündéri nesszel
Most tipeg átal egy ócska szobán.
- Ébred a szívem játékos kedve,
Elborít hófehér virágeső. -
Amikor látom a kacagásom
Hangosan, édesen csapkod elő.
Sok régi holmin, szürke íráson
Úgy fut, iramlik száz furcsa sugár,
S én ennek is, annak is kiáltani vágyom:
- Tip-top! Megindult. Petike jár!

Még fogja erősen az asztallábat,
És nyitva az ajka és úgy kipirul!
Hős emberi lázzal, tüzes akarással
E rózsarügyecske megállni tanul.
Most, - most! Elhagyja és indul előre,
Hogy csetlik-botlik, mily tévedező!
Tip-top! S aprózva, közbe megállva
Koppan vitézül a törpe cipő.
Már ideér. Most nyújtja a karját.
- 'Csak lassan, okosan, Peti fiam!'
S megered szaporán, - elesni nem ér rá,
Előre hajlik - s az ölembe van.

Tetszik a játék. Kezdeti újra.
A karszék mellé kerülök én,
Nagyhosszút lépne, nagyhamar elérne,
S fölbillen szegényke az elején.
Remeg a szája, sírni szeretne,
Szétnéz: sajnálja-é valaki?
Gondolkozik... majd felkél szepegve,
S új erővel fog újra neki.
Rózsaszín ujját előre tartva,
'Tip-top' - így indul óvatosan,
Halkan, selypítve biztatja magát, hogy:
- 'Csak las-san! - Okos-san! - Peti fi-am!'

S elnézem hosszan, homályos szemmel,
Borús káprázat száll le reám.
...Tűnnek az évek... Megöregedtem...
Egyedül lakom ócska szobán.
S ím néha erős lépés zaja hallik,
Jön egy daliás, ifjú legény,
- 'Te vagy? Mit adjak? Kávét-e? Kalácsot?' -
Tip-top! Öregesen járom körül én.
S míg sok vidám csínyjét, nagy küszködését
Sorra beszéli, kacagva, vígan, -
Reszketve, ijedten suttogom én el:
- 'Csak lassan,
Csak lassan, okosan, Peti fiam!'

1903

---

Egy tartalmas leírást a kaptam a síremlékről. Köszönet érte Seengerné Nórának.

A hossza miatt külön mappába tettem.
A linkje: https://www.kozterkep.hu/profile/198/folders/3701?auth_key=44379287e2d2600e793f123a1e0c0c5c