Nagy korong
Piazza Filippo Meda
Művészetét lényegre törő, szigorú geometrikus szellem uralja. A sima és tökéletes külső felületet kottajegyekhez, illetve fogaskerekekhez hasonló éles repedések, vágások törik meg. Alkotásai szinte megnyílnak a néző előtt és a belső komplex mechanizmusok felfedezésére ösztönöznek.
A Nagy korong A. Pomodoro bronz kerekeinek egyike. Hasonló található Berkeley-ben, New-Yorkban, Stockholmban, Chicagoban, Darmstadtban.
A 100 cm x 450 cm átmérőjű aranyozott dupla korong a virágágyásban egy forgatható szerkezeten áll, éles kontrasztot keltve fém és gyep között.
A rávésett szöveg szerint a veronai Fonderia Fratelli Bonvicini öntötte 1980-ban. Az avatásra 1980. november 11-én került sor.
Napsugaras időben a szélben meg-megforduló keréken harmonikusan tükröződik vissza a Chase Manhattan Bank dob alakú acél- és vasszerkezetű épülete, a San Fedele-templom kupolája és szentélye.
A téren folyó mélygarázsépítés miatt a Nap 2005. június 1-től a largo Greppit melegítette sugaraival. [2] 2010. május 6-án visszatért eredeti helyére, hogy újra az öt utca kereszteződésében álló teret ragyogja be, melyet maga a művész és Milánó hajdani polgármestere, Carlo Tognoli jelölt ki számára.
[2] Disco di Pomodoro
http://it.wikipedia.org/wiki/Disco_di_Pomodoro
Angol leírás, sztori
https://daydreamtourist.com/tag/grande-disco/
Normál és archív fotók

"Nagy korong" c. alkotás fotói
ƒ46/10 • 1/100 • ISO50
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Nagy korong" c. alkotás fotói
ƒ46/10 • 1/60 • ISO50

ƒ31/10 • 1/250 • ISO64
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Nagy korong" c. alkotás fotói
ƒ53/10 • 1/80 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Nagy korong" c. alkotás fotói
ƒ46/10 • 1/200 • ISO50

ƒ49/10 • 1/80 • ISO64
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Nagy korong" c. alkotás fotói
ƒ51/10 • 1/80 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Nagy korong" c. alkotás fotói
ƒ59/10 • 1/100 • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Nagy korong" c. alkotás fotói
ƒ65/10 • 1/60 • ISO50
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Nagy korong" c. alkotás fotói
ƒ55/10 • 1/100 • ISO50
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Nagy korong" c. alkotás fotói
ƒ46/10 • 1/250 • ISO50
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Nagy korong" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/50 • ISO50
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Nagy korong" c. alkotás fotói
ƒ11/5 • 1/110 • ISO32

Adalék vagy máshol

"Nagy korong" c. alkotás fotói
Forrás
Scritti critici per Arnaldo Pomodoro e opere dell'artista. Lupetti, 2000.
(Arnaldo Pomodoro)
Nem a helyszínről
Archív fotó
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Forrás
Scritti critici per Arnaldo Pomodoro e opere dell'artista. Lupetti, 2000.Kevesebb szöveg