Norvégia - Oslo – 1984.
Elég régen volt. Öt napot töltöttem Norvégiában, főképp Oslóban egy átruccanással Kristiansandba.

Akkoriban diáztam, kevesebb képet készítettem, mint a digitális korban, aminek akkor még híre sem volt, de azért éppen eleget.

Most karácsonyra megleptem magamat egy diascannerrel, ami fölöttébb kellemes eszköz diák digitalizálására. Most ott tartok, hogy dolgozgatok a rendszerrel.
Már annyiszor írtam, ill. szabadkoztam, hogy a SzoborLap-os létem előtt is volt élet(em) ez főképp arra vonatkozott, hogy sokáig olyan anyagból dolgoztam, ami nem konkrétan azért készült, hogy műlap legyen belőle – tekintve, hogy nem is volt kapcsolat.
Senkit nem akarok elriasztani, hogy most egy olyan korszak következik, ami „beszkennelt” képekből áll, de bizonyos dolgoknak nem lehet ellenállni. Egyrészt a hírérték miatt, másrészt az élmény miatt. Itt zárójelbe megígérem, nem akarok minden 'egyképes szobrot' föltenni, a mostani nem is az.

Szóval: a Vigeland Park.
Nem akarom azt mondani, hogy tudtam mi ez, amikor ide eljutottam, de a Monolithról hallottam, láttam képet.
De arról fogalmam sem volt, hogy ez ekkora, illetve EKKORA PARKBAN VAN!!!
A szerencsém csak talán az, hogy időm van (volt) bőven és ilyesmire áldoztam is mindig – talán a példa is mutatja.

A méreteket nehéz lenne elmondani, talán annyit, hogy a Monolith a bejárattól talán 6-700 méterre is van. Amíg oda eljutunk, parkok, hidak, szökőkutak szórakoztatnak – no és szobrok, szobrok, szobrok. A beszámolók szerint több mint 200 szobor van itt. Bennem a Monolith, valami olyan vágyat keltett, mint amit ki is fejez és tényszerűen is az: egyetlen tömb, ami hatalmas, részletes és kifejező. Jó volt mellette állni, azt éreztem: vagyok valahol…
Most, hogy újból megnéztem a képeket, el vagyok képedve a méretektől.