Az új építésű ház a Városligettől délnyugatra lévő villanegyedben helyezkedik el, régebbi építésű villák környezetében. Pázmándi Antal (akinek több műve is fenn van már a lapon) és Kovács Gyula (akinek ez az első) alkotótársukkal, az üvegművész Gaál Endrével érdekesen bontották meg a homlokzat szokványos modernségét; mázas samottból és üvegből, valamint színes kerámia felhasználásával készült művük a térbeliség és a kétdimenziós épületdíszítés határterületére került, és tagadhatatlanul kibillentette a látványt a várhatóhoz képest.

[Érdeklődéssel figyeltem tegnap este a Néprajzi Múzeum homlokzata körül kibontakozó társalgást, ez ugyanis egyetlen, noha két jól elkülöníthető részből álló műalkotás, a két rész mégis egy időben, ugyanazon koncepció részeként valósult meg, ugyanazon művészek elképzeléséből és akaratából, akik viszont hárman vannak, és az e műnél végzett tevékenységük sehogyan sem bontható-választható-fényképezhető külön. Megjegyzem azt is, mert ide tartozik, hogy a Szoborlap nyújtotta, közvetlen alkotóterület vagy foglalkozás szerinti kategorizálás ezúttal nem volt elegendő; noha a trió köztéri műalkotást hozott létre, szorosan véve egyik tagja sem szobrász (vagy építész vagy tervező vagy kőfaragó vagy kőműves): Pázmándi (aki ugyan szobrász is, itt mégsem szobrászi munkát végzett) és a néhai Kovács Gyula keramikusok, Gaál Endre pedig üvegtervező, üvegműves. Mindannyiuknak további hasonló épületdíszítő munkáik vannak országszerte.]