Kiss Árpád-dombormű
Kós Károly út
Kiss Árpád középiskoláit Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen végezte, teológiai tanulmányait Kolozsvárt, majd Hollandiában (1930–31) és Svájcban (1936–38). A Bolyai Tudományegyetemen pedagógia–lélektan szakos tanári diplomát szerzett 1952-ben. Közben Sepsibodokon volt református lelkész, és a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium tanára (1940–48), egyidejűleg a helyi Jókai Nyomda Rt. igazgatója.
Szerkesztette és gazdag irodalmi anyaggal kiadta a Székely Naptár három kötetét. Székelyföldi Gyermekkönyvtár c. alatt indított sorozatából két füzet jelent meg (Kitrákotty mese Kriza után K. Seprődi Anna ötlete nyomán, Elfutott a kemence, a Molnár–Lajtha-féle gyűjtésből). Népi játékokból, dalokból összeállított és színpadra alkalmazott Nagyszünetben c. színdarabját a Pionír című ifjúsági lap közölte 1958-ban. Élete utolsó évtizedében festőként is tevékenykedett.
Sajnálatos módon a több mint 350 éves szemerjai iskolát 2006-ban a sepsiszentgyörgyi iskolahálózat átszervezésére hivatkozva bezárták. Az emléktábla ma nem eredeti helyén található, hanem a tanintézmény egy másik épületének homlokzati falán, a növényzet miatt, nehezen fotózható helyen.
Botos Ferenc: Kiss Árpádról. Háromszék (Sepsiszentgyörgy), 3554 szám. 2002 május 11.
https://www.3szek.ro/load/cikk/114099/kiss_arpad_aki_masokert_szolgalt_regi_pedagogusok

"Kiss Árpád-dombormű" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/220 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Kiss Árpád-dombormű" c. alkotás fotói
ƒ31/10 • 1/400 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Kiss Árpád-dombormű" c. alkotás fotói
ƒ58/10 • 1/125 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Kiss Árpád-dombormű" c. alkotás fotói
ƒ58/10 • 1/125 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Kiss Árpád-dombormű" c. alkotás fotói
ƒ33/10 • 1/400 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Kiss Árpád-dombormű" c. alkotás fotói
ƒ190/100 • 1/142 • 3.6mm • ISO40
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Archív fotók

"Kiss Árpád-dombormű" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!