IV. Béla (1206. nov. – 1270. máj. 3.) "II. András és Gertrud meráni hg.-nő elsőszülött fia. Laszkarisz Teodor nikeai császár leányával, Máriával kötött házasságából (1220) tíz gyermek, köztük két fiú (István, Béla) született. Gyermekként élte át anyja meggyilkolását, 1214-ben megkoronázták, s ettől kezdve az ifjabb kir. címét viselte.
Először házassága miatt került ellentétbe apjával, majd a kir.-i birtokok nagyarányú elajándékozása miatt. Ugyanakkor az Aranybullában (1222) a kir.-i tekintélyt romboló intézkedést látott. 1223-ban Ausztriába menekült, s apjával hamarosan bekövetkezett kibékülés után előbb Szlavóniát, majd 1226-tól kezdve Erdélyt kormányozta teljhatalommal. Apja “felesleges és haszontalan” adományainak visszavételével a kir.-i birtokok túlsúlyát igyekezett visszaállítani. Tevékenysége 1228-ban újra összeütközésbe hozta apjával. Ugyanakkor a kunok, majd a bolgárok ellen viselt hadat, megalapította a szörényi bánságot (1230). Hódításait a domonkosok térítő tevékenységével is igyekezett alátámasztani. 1235. okt. 14-én koronázták meg; az apját szolgáló főurakat felmentette, Apod fia Dénest megvakíttatta, többeket börtönbe vetett és elkobozta azok birtokait, akik az anyja elleni összeesküvésben részt vettek. Teljes erővel hozzálátott a birtokadományok visszavételéhez is. A tatárok előretöréséről 1236-ban először Julián baráttól kapott hírt, 1239-ben menedéket adott a tatároktól megvert kunok egy csoportjának, de a nagyurak gyűlöletét a kunok ellen nem tudta megfékezni, ami a kun vezér, Köteny meggyilkolásához és a kunok kivonulásához vezetett. Ezzel ~ a tatárok elleni fegyveres védelmi erők jelentős részét elvesztette. Az ellene fordult nagyurak késlekedése miatt lassan gyülekező seregével csak akkor indult el Pest alól, amikor a tatárok már elsöpörték Tomaj Dénes nádor seregét. A sereg vezéri tisztét ... öccse, Kálmán herceg és Ugrin érsek viselte. A mohi csata a feudális széttagoltság miatt kis létszámú, gyenge, szervezetlen m. sereg teljes vereségével végződött (1241. ápr. 11.). ~ maroknyi kíséretével Frigyes osztrák hg.-hez ment, aki segítség helyett kincseit elvette és három nyugati megyét is elfoglalt. ~ segélyt kért a császártól és a pápától is, de nem kapott mást, “csak szavakat”. Először Segesden (Somogy vm.) húzta meg magát, majd amikor a tatárok átkeltek a befagyott Dunán, Zágrábon át Spalatóba, végül Trau szigetére menekült. ~ államférfiúi képessége a katasztrófa után bontakozott ki. 1242-ben megmaradt híveivel megkezdte az ország újjáépítését, szakítva korábbi politikájával újabb birtokadományokkal támogatta a várakat építő nagyurakat, kir.-i várakat építtetett, elrendelte a városok kőfallal való körülkerítését és előmozdította fejlődésüket. Politikájában igyekezett támaszkodni a városi polgári rétegekre és a serviensekre (1267-i dekrétum). A tatárjárás megismétlődésétől tartva és tapasztalataiból okulva a védelem megszervezésére törekedett. Visszahívta a kunokat, családi politikáját is az újabb tatárjárással szembeni védelem irányította. Anna lányát Rosztiszláv csernigovi fejedelemhez adta feleségül, akit 1243-ban támogatott Halics megszerzésében. A vállalkozás kudarca után 1246-ban szövetséget kötött Danyiil Romanovics halicsi fejedelemmel. Fiát, a már 1245-ben megkoronázott István ifjabb kir.-t a kun fejedelmi családból származó Erzsébettel házasította össze, leányai közül Konstanciát (1251-52) és Ilonát (1256) halicsi és lengyel hg.-hez adta, hogy így szövetségeseket szerezzen a tatárok ellen. Babenberg Frigyes osztrák hg.-gel még a Lajta menti csatában leszámolt (1246. jún. 15.). 1258-ban István ifjabb kir.-t állította Stíria élére. 1260-ban azonban a Babenberg-örökség miatt II. Ottokár cseh királlyal újra kitört a harc, a Morvamezőn (Kroissenbrunnál) a m. sereg vereséget szenvedett (1260. júl. 12.), a bécsi békében (1261. márc. 31.) ~nak le kellett mondania osztrák hódításairól, s unokáját, Kunigundát Ottokárhoz adta feleségül. Építkezései közül a Nyulak szigetén Margit leánya számára épített kolostor, a visegrádi lakótorony (ún. Salamon tornya) romokban fennmaradt, Buda erődítményvonalát a város alaprajza tartotta fenn. Életének utolsó szakaszát fiával, Istvánnal folytatott küzdelme töltötte ki. István 1262-i lázadása harc nélkül oldódott meg (István megkapta Erdélyt és a Tiszántúlt), az 1264 nyarán kitört harcban azonban serege Isaszegnél döntő vereséget szenvedett (1265. márc.), és kénytelen volt Istvánnal kibékülni. 1267-ben két fiával együtt fontos törvényt adott ki. Ebben a királyi servienseket már nemeseknek tekinti s előírta, hogy megyénként 2-3 nemesi küldöttnek kell eljönnie az évenkénti törvénynapra. Ebben az évben a királyi serviensek Esztergomnál már országos gyűlést is tartottak. ~ élete utolsó napjait leányánál, Margitnál töltve, a Nyulak szigetén (Margit-sziget) halt meg. Az esztergomi minoritáknál temették el."
Forrás: http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC00523/01423.htm
(A művész Szász Gyula ...kardjára támaszkodó, az ország újjáépítésének feladataiba megfáradt, öregedő királyként ábrázolja
IV. Bélát.)

Az Országház építése hazánkban nem pusztán építészeti probléma volt a XIX. században. Szimbolikus erővel bírt, a függetlenség jelképét látták a megvalósításban, és része volt ebben az országgyűlés Pestre történő áthelyezésének is. Az Országház építése több javaslat, három tervpályázat (1844, 1861, 1882) és az ideiglenes jelleggel megépített képviselőház (1865) megépítése után valósulhatott meg. Az 1880. évi LVIII. törvénycikk kimondta, hogy az Országházat a Tömő téren kell megépíteni. Az 1882 áprilisában megjelent pályázat meghatározta az épület elhelyezését, miszerint a főhomlokzatnak a Dunára kell néznie, de az épület párhuzamosan, vagy merőlegesen is elhelyezhető. A beérkezett 19 pályázatból négyet díjaztak (Steindl Imre, Hauszmann Alajos, Schickedanz Albert és Freund Vilmos, illetve Otto Wagner pályázatait). A bizottság Steindl Imre tervét választotta, annyi változtatással, hogy egy félemelet beiktatását kérte, és a homlokzati két főtorony és az üléstermek négy-négy tornyát kupola helyett hegyes sisakokkal váltották fel. Az átdolgozott terveket 1884-ben fogadták el, az első kapavágást 1885-ben tették meg. Az épületet 1902-ben vették használatba, de a belső munkálatok csak 1904-ben fejeződtek be.

Az Országház épületében és a külső falakon elhelyezett szobrok a magyar nemzet történelmét mutatják be. A külső falakon elhelyezett alkotások a magyar történelem nagy alakjait és kísérőiket ábrázolják. A szobrok a „száraz realizmus” jegyében kerültek megformálásra.

„Steindl nemcsak a stílus tekintetében, hanem a szobrok beállításában és történeti hűségükben is egységet követelt: mind frontálisan áll, ruházatuk és fegyverzetük tudományos útbaigazítás alapján, „hiteles” formákkal készült.” Az alkotásokat huszonhárom alkotó készítette, de egyéni stílus nem fedezhető fel rajtuk. A szobrok, akárcsak az épület külső burkolata, eredetileg a puha mészkőből készültek, ezért a megrongálódott, hiányos szobrokat újrafaragják, restaurálják.

A nyugati oldalon – a főhomlokzaton – a „magyar uralkodók időrendbe állított szobrai sorakoznak” , Árpád vezér alakjával indul a szobrok sora, és II. József szobra az utolsó a sorban.

IV. Béla szobra a főhomlokzaton a középső homlokzatrész első szobra. Nevét a kunok befogadásával, a tatárjárást követő gazdaság helyreállításával kötik össze.

---