"I. Péter Velencében született 1011-ben, III. Orseolo Ottó Péter velencei dózse és Géza fejedelem leányának fiaként. Apja 1026-ban a lázadás elől Konstantinápolyba, ő maga pedig nagybátyjához, I. Istvánhoz menekült Magyarországra. Itt a 15 éves ifjút a király hamarosan a testőrség parancsnokává tette.
A dózse (amelyből az olasz nyelvben duce lett) a latin dux szóból alakult ki, jelentése vezető (elsősorban katonai).
Imre herceg 1031-ben történt halála után Péter is komolyan szóba jött, mint I. István örököse. Péter nem bírta kivárni a király természetes halálát, ezért orgyilkosokkal akarta megöletni őt. I. István ezek után semmi esetre sem ajánlotta volna feleségét, Gizellát Péter oltalmába,
s halálos ágyán nem Pétert ajánlotta volna az uraknak királyul.
Eleinte folytatni kívánta I. István művét, a nyugati eszmék átültetését; de e munkájában nemzeti szellem őt nem vezette, hiszen teljes egészében az idegenekre támaszkodott. Gizellát uradalmainak, s kincseinek nagy részétől megfosztotta, majd egy városban őrizet alá helyezte. Minden főbb tisztségre lehetőleg olaszt vagy németet alkalmazott. Péter a hozzá menekülő Kázmér lengyel herceget Bretiszlav cseh herceg ellenében oltalmába fogadta, holott addig ugyanezen cseh herceget szívesen és kitartóan segítette III. Henrik német-római császár ellen, ki Csehországra tört, Zárát pedig ő, a velencei csábította át Velencétől Magyarországhoz. Mialatt azonban, III. Henrikkel, a németek ellen harcolt, itthon 1041-ben Aba Sámuel, I. István sógora vezetése alatt az udvart gyűlölő magyarok fölkeltek a király ellen.
Péter kevesed magával Babenberg Adalbert osztrák herceghez menekült, s rajta keresztül kért segítséget III. Henriktől, de győztes felkelők eközben Aba Sámuelt koronázták királlyá. Aba azonnal eltörölte Péter minden önkényes rendeletét és jogtalanul kivetett adóját, III. Henrik császárt pedig kérdőre vonta, hogy valóban be akar-e avatkozni Magyarország ügyeibe Péter elűzetése miatt. A császár kétértelmű válaszára Aba rohammal felelt. A kiújult háborúban azonban Aba Sámuel lemondani kényszerült a mai Alsó-Ausztria egész keleti részéről, s csak annyit ért el, hogy Henrik nem erőszakolta tovább Péter királyként való visszafogadását.
Ménfőnél 1044. július 5-én Aba váratlanul vereséget szenvedett, nemsokára pedig orgyilkosság áldozatul esett. Győr bevétele után maga III. Henrik vezette vissza Pétert Székesfehérvárra, ahol a Nagyboldogasszony templomában a királyi trónra ültette, s a magyaroknak ünnepélyesen megadta a bajor jogot, hogy kibékítse a két népet, mely egymásnak idáig annyit ártott.
Péter felismerte, hogy Magyarországot kizárólag mint birodalmi hűbért tarthatja meg, ezért 1045. május 26-án Székesfehérvárott hűséget esküdött III. Henriknek. Emiatt Baja és Bajna fellázadtak ugyan, de Péter felköttette őket.
Ezzel párhuzamosan Csanád vidékén felkelést szerveztek: az elégedetlenkedők Vata vezérrel az élükön gyűlést tartottak, s Oroszországból visszahívták az Árpád-házi hercegeket, vagyis Szár László fiait, akiket Abaújvárnál 1046 szeptemberében nagy sereggel fogadtak. Mire Péter Komárom vidékéről ellenük indulhatott, már a Dunántúl is föllázadt, Péternek pedig menekülnie kellett, ám Endre herceg, a lázadók királyjelöltje rábeszélte a visszatérésre.
A fellázadt magyarok – attól tartva, hogy Péter újból német hűbérbirtokká teszi Magyarországot – elfogták a királyt, majd szemét kiszúrták, később pedig Székesfehérvárra vitték, ahol hamarosan belehalt sebeibe.
Forrás:
^[1] http://hu.wikipedia.org/wiki/P%C3%A9ter_magyar_kir%C3%A1ly
^[2] http://hu.wikipedia.org/wiki/D%C3%B3zse"
(A király alakját korabeli miniatúrák alapján: Kiss György faragta kőbe.)

---