"Oly férfiú arcképét és életrajzát veszik itt olvasóink, ki nemcsak széles tudománya, és szónoki ereje miatt, de önzéstelen hazaszereteténél fogva is, mivel minden tudományát, egész életét arra áldozta, hogy az ország jogait minden jogtalan bitorlás ellen oltalmazza, – korának legnépszerűbb, legtiszteltebb embere volt.
Születéshelyének, némelyek Nógrád megyét*, mások ismét Hont megye Verbőcz vagy Varbócz helységét, végre Szentpáli s ennek nyomán az 1836-ik évben Bécsben nyomatott „Oesterreichische National Encyclopädie” czimü munkában Szőkefalvát, Erdélyben, mondják. Leghihetőbb azonban, mit Szirmay Antal Pesten 1805-ben megjelent „Comitatus Ugochensis” czimü munkájában mond, t. i. hogy Verbőczy Ugocsamegyének hasonnevü falujában 1460. körül született. (A szül. évszám másoknál 1475.)* Édes anyjáról vérrokonságban levén a Szapolyai (Zápolya) házzal, Szapolyai János igen nagy gondot fordított Verbőczy István tudományos kiképeztetésére. A budai tanodákban, hol Szapolyai, Deák Imre és István ajánlata folytán Mátyás király kedvezésében részesült, végezve tanulmányait, a római jog hallgatására Rómába, s innen 1500 körül Bécsbe küldték. Tanulmányait a legnagyobb szorgalom- és igyekezettel végezvén, visszatértekor a gyakorlati téren mint írnok a kir. kancelláriánál, később a királyi főtörvényszéknél, végre az vészbíróságnál, mint jegyző, 1505. körül pedig mint ország birói ítélőmester* tőn nemzetének századokon át fönnmaradandó emlékű szolgálatokat.
E közben tapasztalá Verbőczy, mily hátrányára van az igazságszolgáltatásnak az, hogy írott törvénykönyv hiányában a bírák csupán a királyoktól birt egyes alkotmányos oklevelek és szokásokra, hagyományokra kénytelenek ítéleteiket alapítani, mint ez Ulászló királynak Verbőczy Tripartiumához csatolt helybenhagyó leveléből bőven kiderül*. A rendek sürgették ugyan a királyt, hogy e bajnak királyi tekintélyével elejét vegye, de az igazságos király ezen méltányos kívánatot, nem tudni mi okból, nem csekély kárára az országnak igen későn teljesité.
Végre hosszas tanácskozások s többszöri elnapolások után a már ekkor jogtudományairól ismeretes Verbőczy István biztatott meg, hogy a nehéz munkát az ország alkotmányos levelei és szokásaiból összeállítván, füzetekre és czimekre ossza. A nagy mű szakértők által jónak találtatva, az 1514-ki sz. Erzsébet napjára eső országgyűlésen II. Ulászló király által megerősítették, és egy okirat által a rendek beleegyezésével mindenkorra érvényes törvénykönyvül ismerték el.
Már most nem volt egyéb hátra, mint a munka kinyomatása, melyből a király minden egyes megyének, egy saját pecsétjével megerősített példányt akart ajándékozni, hanem e tervében különböző dolgok akadályozván, végre a király, Budára visszatérve meghalálozott s így a mű még jó darab ideig kiadatlanul s kevesek által ismerve hevert, miglen Vebőczy királyi személynökké neveztetvén ki, e művet, úgy, mint az már országgyűlésileg jóváhagyva volt, Bécsben 1517-ben ily czim alatt: „Tripartitum Opus Juris consvetudinarii inclyti regni Hungariae: per magistrum Stephanum de Verbewcz personalis praesentiae regiae majestatis locumtenentem: accuratissime editum. Impressum Viennae Austriae per Joannem Singrenium. Anno Domini MDXVII. Octavo die Maji.”
E kiadást 1545-ben egy másik követte, Várdai Pál esztergomi érsek által eszközölve. Ez volt ama századokig érvényes, nagy hírű: „Corpus Juris” egy fő alkatrésze.
Eként a magyar jogtudomány alakja meg volt adva s oly tapintattal kidolgozva, miszerint Verbőczy törvényeink alkotásában azontúl is mindig irányadó volt. Még ezentúl mindig tökéletesítve számos kiadást ért és az országban divatozott nyelvekre lefordíttatott. Magyar nyelvre legelőször Veres Balázs, Bihar megye jegyzője forditá s kiadta 1565-ben Debrecenben. Ezután magyar nyelven is többször kiadást ért.
Midőn a török roppant hadsereggel közeledék határaink felé, Verbőczy II. Lajos király által 1520-ban X. Leo pápához segélykérés végett Rómába követül küldeték. E megbizatásnak ő saját költségén tett eleget; – e hazafiu készsége s áldozatért hazatértekor Zólyom-megyében Dobrovina várat és uradalmat nyeré jutalmul, e birtokától azonban a Szapolyai-féle mozgalmak következtében az ellenpárt által megfosztatott.
Az 1525-ki rákosi országgyűlésén Verbőczy volt az első, ki a király miniszterei s tanácsosai ellen kemény szavakban kikelt, s inditványozá, hogy a rendek Hatvanba gyűljenek össze tanácskozás végett, miután itt a jelenlévő királyi hivatalnokok által minden határozatuk kivitelében gátoltatnak. E gyűlésen Verbőczy remek beszédben adná elő a sérelmeket, sőt vádolná a király gyöngeségét. E gyűlés eredménye az lőn, hogy a rendek általános közmegegyezéssel szerződésre léptek, mely szerint ha az uralkodó király férfiutód nélkül haláloznék el, többé soha idegen törzsből fejedelmet nem választanak, hanem az arra érdemes magyar főnemest fogják a magyar trónra ültetni, ki dísze, dicsősége legyen a nemzetnek, melyet kormányoz, – boldogitni tudja hazáját. E szerződést a jelenlévő rendek egytől egyig aláírták és pecsétiekkel megerősiték. Kötelezvén magukat: hogy kicsitől fogva nagyig, s a nagytól fogva kicsinyig megtartják és másokkal is megtartatják. A ki pedig a pontok ellen netalán vétene „nemesi czime- és javaitól megfosztva, örökös szolgaságra kárhoztassék!”
Az 1626-ki okt. 15-ki tokaji gyűlésen is kemény harcot vívott Verbőczy a rendekkel, kik már-már megfeledkezni látszának az elmúlt országgyűlésen Verbőczy a habozó rendeket gúnyosan, szónemtartással vádolva, kivítta, hogy Szapolyai János általános-közmegegyezéssel királylyá választatott, s másnap nov. 11-kén Podmaniczky János nyitrai püspök által nem kevés vonakodás után meg is koronáztaték. (Szálkán és Tomori érsekek a mohácsi gyászos csatában elesvén, a koronázást az ország törvénye szerint a legidősb püspöknek kelle teljesíteni.)
Kitűnt Verbőczynek célja, mert nem pusztán Szapolyai személyéhez ragaszkodás volt, mi őt ennek megválasztatására annyi küzdelem között is ösztönzé, hanem mert féltette az alkotmányt, mely nemzete jogait minden megtámadás ellen védte és oltalmazta.
E célt elérve sem pihent meg, hanem mint királyi kancellár ezután is sok hasznos szolgálatot tett hazájának, melyekért a magyar nemzet örökké, s hálásan emlitendi nevét. Hibája leginkább az volt, hogy terveit, melyek szüntelen a hon boldogítására céloztak, sohasem tudta úgy eltitkolni, mint rendesen az államférfiak szokták, ő semmi másnak nem akart látszani, mint jó és igaz hazafinak, minden utógondolat nélkül; – az erényt becsülte, de szigorúan sújtotta azokat, kik honfiui kötelmeik ellen vétének.
Sokat küzdött még Martinuzzi (vagy mint általánosan nevezték) Frater György baráttal is, kinek valamint, elvei ugy czélja is egészen elütő az övéitől. Tisztelte Martinuzziban az észt, tudományt, de mind olyat, ki hízelgés által akar céljához eljutni, mindig kárhoztatta. Sőt János király halála után az özvegy királynét óvta is ez ember környezetétől, de tanácsai mitsem használtak a barát hízelgő modora ellenében. – A hatvani gyűlésen általános fölkiáltással nádorrá választott Verbőczy, a király által 1527. év tavaszán a főrendekkel együtt Budára rendeltetvén, miután itt meg nem jelent, méltósága és javaitól megfosztatva, számüzeték.
Innen Erdélybe, Szapolyaihoz menekült, hol adományul több nemesi jószágot nyert. A szerencsétlen mohácsi vész után folyvást a Szapolyai pártnál maradt, sorsában osztozott s az országban legfőbb hivatalokat viselt. Mint királyi kancellista folytonosan a Szapolyai János és Ferdinánd közti béke létrehozatalán fáradozott.
A béke megkötése után Szapolyai által Zsigmond lengyel királyhoz követségbe küldeték, hogy Izabella hercegnő kezét számára megkérje.
János király halála után az özvegy királynő és annak csecsemőjével Szolimán török császárnál keresett menedéket; s annak jó és balsorsában egyaránt osztozott, – elhagyta hazáját, lemondott mindenről, mivel bírt, inkább semhogy elvéhez hűtelen maradjon; mert ő még Ferdinánd királlyá választatása után is erősen küzdött amellett, hogy a magyar koronát a meghalt király árvája János Zsigmond részére visszaszerezze, azonban ezt már a túlnyomó párt ellenében ki nem vivhatá s így még sokáig kénytelen volt törökországi száműzetésében élni azonban a törökök Budát ismét elfoglalván, a kormányzó basa által Budán maradásra kényszerítették, hol tömérdek bántalmat kelle szenvednie; míg végre a sok szenvedés, hazája pusztulása fölötti bú és bánat után 1541-ben a honát oly lángolón szerető szív megszűnt dobogni és az egész országra fényt derítő tudomány sugarát a halál jégkarjai kitolták. Több történeti rónk tanúsága szerint, orozva méreg által gyilkoltatott meg."
Forrás: http://epa.oszk.hu/00000/00030/00347/datum09583/cim209584.htm

(Bezerédy Gyula szobrászmester: a nemzeti jellegű szobrászat koncepciójának egyik jelentős képviselője volt. Az általa készített Werbőczy szobor fejét -állítólag- 1962-ben, egy allegorikus kompozícióra cserélték ki.)