Igen érdekes építészettörténeti háttérrel rendelkező épület jelentős színes majolikadíszéről van szó, melynek alkotója a ház első tulajdonosa - ezt a műteremházat Zala György emeltette magának. Elsőként Lechner Ödönt bízta meg a tervezéssel, aki valószínűleg 1895 körül fogott neki a munkának, noha az ún. beadványi tervek 1898-ból valók. A ház mégsem Lechnerhez kötődik, hanem az ekkor már közös építészirodában tevékenykedő Bálint Zoltán-Jámbor Lajos-pároshoz, az ő tervük - mely csak kisebb részletekben tért el Lechnerétől - alapján épült ház használatbavételi engedélye 1900. július 10-i dátumú. Bálint és Jámbor ennek az épületnek az 500 méter sugarú körzetében egyébként kb. féltucat maradandó lakóházat, középületet tervezett, de nemcsak Istvánmezőt és Herminamezőt szerették, hanem (a Szoborlap is tanú rá) egész Magyarországot.

Ennek alapján valószínűleg elfogadható a Zala György művészetével foglalkozó honlap a felállítás évére vonatkozó adata - noha inkább furcsa, hogy egy szobrász olyan házban akarja életét élni, melyet saját szobrászati munkái díszítettek. Zala pechjére ez a helyzet nem tartott örökké - még életében arra kényszerült, hogy eladja a műtermes villát. A dátumhoz megerősítésként érdemes különben a szorosan kapcsolódó műlapon látható, a Zsolnay-gyárban Mari által megörökített fehérszemélyt-nőalakot összehasonlítani az itteni középponti szereplővel, Vénusszal.

Műleírások szerint nemcsak ezt az ablakot, hanem a főbejáratot is hasonló vagy még ennél is burjánzóbb domborműves jelenet díszítette, erről azonban nem találtam semmit, az épület ugyanis Líbia tulajdonában áll, és a Líbiai Népi Iroda használja, ami a nagykövetség megfelelője. Bejárás és a ház történetének szóló engedmény olyannyira nincs, hogy a Zala Györgyre való emlékeztető feliratot sem az épület falán, hanem a Stefánia út épület előtti járdaszakaszán, magán az aszfalton helyezték el 2008-ban, Zala György születésének 150. évfordulóján.