A szoboravatáson Szász Károly református püspök megáldotta a sírt és szép beszédben emlékezett meg az elhunytról. A katonaság részéről Zoltán Elek vezérőrnagy, Henneberg utóda adózott a derék tábornok emlékének, és köszönetét fejezte ki azoknak, akik segítettek az síremlék kivitelezésében.
Álljon itt egy remek műelemzés egy ismeretlen "művészettörténész" tollából:

"A szobor az első pillanatra megnyugtatja a szemlélőt már arányainál fogva is. Elevensége és characteristicuma pedig, kifogástalan. Egy életnagyságú honvédhuszár, teljes felszereléssel, csákóval fején, mentével a vállán, oldalán karddal, melyen bal keze nyugszik. A hadi felszerelés tekintetében a »szabály« a legpontosabb részletekig be van tartva: derekáról még a tölténytáska sem hiányzik. A szoborcsoportozat azt ábrázolja, mintha a huszárt arra vitte volna útra a temető mellett és megpillantván a felejthetetlen tábornok sírját, megállatja lovát, leszáll nyergéből és a sírnál néhány perczig mély bánatba merülve, kegyelettel áldoznék az elhunyt emlékének. Mellette áll lova, melynek nyergén nyugtatja jobb kezét. A ló mintha gazdája hangulatának hatása alatt állana, mélyen lehajtja fejét a sír felé, szemeit és orrlyukait kitágítva, mintha valamit keresne a sír körül. A hantok fölött elröppenő szél összebodrozza sörényét, ami az alaknak bizonyos elevenséget kölcsönöz. A függélyes helyzetben, nyergéről lefüggő kengyelvas és lábainak tartása a paripa nyugodtságát fejezi ki. Strobl Alajos különösen a typicus magyar huszár megtestesítésével remekelt. Ez az alak e tekintetben megkapó alkotás. A férfias, bánatba merült arcz kifejezése különösen sikerült. A szobor abból a fehér-sárga kőanyagból van faragva, melyből az alapzat. A csákó kócsagtolla, a nyereg kengyelvasa, a kard, a sarkantyú azonban vasból való, de a szobor színére befestve."^[1]
A szobor megalkotásában Szász Gyula szobrász is közreműködött^[2].

---