Petőfi Sándor
Hódmezővásárhely
Andrássy út 50.
Andrássy út 50.
Andrássy út és Bocskai utca találkozásának kis terén áll.
Neszták Béla
Két méter magas posztamensen álló ércszobor. Adományozó: Dr. Sarkadi Ferenc vásárhelyi ügyvéd. 2008.05.07. 14:05
Cedrus
Hat évtized és háromszori meghiúsult, közösségi, társadalmi „nekifutás' után egyéni, magánkezdeményezésből kapott szobrot Petőfi Hódmezővásárhelyen. Először a költő születésének 100. évfordulójához kapcsolódóan találkozunk a városi költségvetési iratokban Petőfi-szobor alappal. Az itt nyilvántartott összeg csekély, de még ez is semmivé válik a korona elértéktelenedésével. Az 1848-as forradalom és szabadságharc centenáriuma újra alkalmat ad a Petőfi-szobor ügy előkerülésére. A város törvényhatósági bizottsága 1947-ben 237-es határozatával kimondja a szobor felállításának szükségességét. E döntés alapján Kallós Ede eljárt az akkor létrehozott Centenáris Bizottságnál is, és tárgyalása kedvező eredményéről értesítette a város polgármesterét. Jó fél év múlva, 1948-ban azonban szobor helyett már kultúrház építése lépett előtérbe, amelyet a költő emlékének szolgálatában, Petőfiről neveztek el. A következő alkalom ismét évfordulóhoz kötődik, a költő születésének 150. évfordulója alkalmából a városi tanács vb. kérelmet intézett a Képző- és Iparművészeti Lektorátushoz Petőfi-szobor létesítése ügyében. A Lektorátus a kérelmet azzal az indokkal utasította el, hogy elsősorban a költő életútja szempontjából fontos helységekben indokolt szobrának felállítása. 2011.02.15. 05:57
A Petőfi-szobor megvalósítását dr. Sarkadi Ferenc ügyvéd áldozatkészsége segítette a megvalósuláshoz: megbízást adott Kamotsay Istvánnak a mű elkészítésére. A dr. Sarkadi Ferenc által biztosított mintegy 400 ezer forinton, amely a bronzöntés költségeit fedezte, túl a városi tanács vállalta a szintén nem csekély „járulékos' költségeket (talapzat, szállítás, tereprendezés, stb.).
Kamotsay István alkotása a Petőfi szobroknak ahhoz a csoportjához tartozik, amelyek a költő forradalmi lendületét állítják tartalmi, eszmei mondanivalójuk középpontjába.
Petőfi alakja 300 cm magas bronz szobor.
/Forrás: Dömötör János: Vásárhely szobrai, 2002./

Azonosító
1470
Látogatás
Frissítve
2019.11.11. 18:44
Publikálva
2008.05.07. 14:05
Szerkesztések
Közös gyűjteményben
Magyar költők szobraiKözös gyűjteményben
Petőfi-szobrok, domborművek
"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói
Alkotó
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
5277
Feltöltve
2008.05.07. 14:05
Felhasználási jogok
Nincs engedély
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
Neszták Béla 08.05.07. 14:05

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói
Alkotó
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
5278
Feltöltve
2008.05.07. 14:05
Felhasználási jogok
Nincs engedély
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
Neszták Béla 08.05.07. 14:05

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói
Alkotó
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
45828
Feltöltve
2010.03.11. 16:39
Felhasználási jogok
Nincs engedély
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
Nagy Zsolt Imre 10.03.11. 16:39

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói
Alkotó
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
304097
Fotózva
2010. február
Feltöltve
2018.02.17. 07:28
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS2
ƒ48/10 • 1/320 • ISO200
ƒ48/10 • 1/320 • ISO200
Felhasználási jogok
Nincs engedély
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Cedrus 18.02.17. 07:28
2010. február

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói
Alkotó
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
353099
Feltöltve
2019.05.02. 16:16
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/250 • 10.1mm • ISO200
ƒ40/10 • 1/250 • 10.1mm • ISO200
Felhasználási jogok
Nincs engedély
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
H.István 19.05.02. 16:16

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói
Alkotó
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
353100
Feltöltve
2019.05.02. 16:16
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/400 • 7.3mm • ISO200
ƒ40/10 • 1/400 • 7.3mm • ISO200
Felhasználási jogok
Nincs engedély
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
H.István 19.05.02. 16:16
Összesen 6 fotó
Műlap története
Megérintettem a "Petőfi Sándor" alkotást
A Közösség megszavazta a Petőfi Sándor műlapon várakozó szerkesztést
2 új fotót töltöttem a "Petőfi Sándor" műlaphoz
1 új fotót töltöttem a "Petőfi Sándor" műlaphoz
A "Petőfi Sándor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
1 új fotót töltöttem a "Petőfi Sándor" műlaphoz
Neszták Béla publikálta "Petőfi Sándor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.