„Vivunt vita functi mutique loquuntur”, azaz a holtak élnek és a némák beszélnek.
„E kollégium lakója volt főiskolás korában, 1968 és 1971 között a József Attila- és Kossuth-díjas költő”- hirdeti Kő Pál tervezte emléktábla.

„Az érettségi után egy évig segédmunkásként dolgozott Szombathelyen. Ekkor kezdett el újra verseket írni. Az 1968-as esztendő reményeivel és nagy csalódásaival az írásbeli tisztázásra ösztönözte. A Jelentkezünk című szombathelyi diákperiodikában 1968 őszén már megjelentek a versei. 1968-1971-ben Szombathelyen népművelő-könyvtár szakos főiskolai hallgató volt. 1971-ben kapott diplomát. 1971-ben a Szombathelyen megjelenő Sor című antológiában is szerepelt. Bemutatkozásként írt sorai már ekkor erkölcsi és történelmi érzékenységéről és igényességéről tanúskodtak: „Ösztönösen azokra figyelek, akik azt bizonyítják, hogy a költészet töretlen gerincek kopogtatása, s nem hiszik, hogy a segesvári és szárszói tragédia mindegy lenne az anyaföldnek.”
Szombathelyi kezdő költőként ismerkedett meg a Kilencekkel. Az ő segítségükkel talált rá mestereire: Nagy Lászlóra, Kormos Istvánra, Weöres Sándorra, később Jékely Zoltánra és Pilinszky Jánosra.”^[1]
„…
testvérem emlékezz meg rólam
mert én is veled vándoroltam
és a hajnali huzat örvényébe
nagy irgalmadba takaróztam.”^[2]

---