A meghívó az 1951. május 21. és július 18. között Budapestről Kitelepítettek Emlékműve avatására szólt. Az avatást megelőzően a résztvevők többsége az ökumenikus Istentiszteleten vett részt. Ezt követően - hasonló szellemiségben - az ünnepélyes beszédek hangzottak el.
Az alkotást Jókai Anna Kossuth díjas író-, költőnő mutatta be.

Az emlékmű három részből áll. A kompozíció két oldalán lévő táblákon a vasúti vagon ablakán kinéző, 'finom fájdalmat' sugárzó arcok szimbolizálják (vagy dokumentálják) az elhurcoltakat és érzéseiket. Van ahol az arc nem látszik, kezek takarják el.

A középső rész központi alakja egy bronzból megmunkált arctalan, csuklyás alak: a GONOSZ. Felette fecskefészkek és a madarak, akik közül elhullanak néhányan, kihullanak a fészekből.
A fecske az ÉLET, a fészek az otthon szimbóluma. A kihullott fecskék az otthontalanságot szimbolizálják. Az elhurcoltak otthontalansága nem csak magára a kitelepítésre utal, hanem a későbbi méltánytalanságokra is, hiszen nem kapták vissza otthonukat /munkájukat, méltóságukat/.

A GONOSZ ábrázolása egyértelműen utal minden diktatúrára, ami az emberi méltóság ellen vét. Megrázó erővel hangsúlyozza mindezt a látvány: a sötét, arctalan alak a kezével elkapott fecske tollait szálanként tépkedi és a földre szórja - azt, 'amivel az ember szárnyalni tud'.

Az emlékmű hátsó oldalán, középen egy kereszt látható, míg két oldalt carrarai márvány alapon feliratok mutatják egyrészt az adományozók és mindenki nevét, aki tett az ügyért.

A két oldalt lévő panelok felett harangok láthatók, amiket ünnepélyesen meg is szólaltattak.
A jövőbe vetett hit szellemében ajánlotta az alkotásnak Jókai Anna 'A harangok értünk szólnak' címet.