I. világháborús emlékmű
Lánckorláttal körülvett, gondozott, virágokkal beültetett kis kertben helyezkedik el. Kissé már megfeketedett, de remélhetőleg nem marad ki a restaurált szobrok népes táborából.
„A községek életébe beleszólt az első világháború. Bár az ország területén nem folytak hadműveletek, a településeket mégis érintette a háború szele. Eszterháza és Süttör lakosainak világháborús részvételéről keveset tudunk. Süttör esetében 55, Eszterháza esetében 19 hősi halottról emlékeznek meg az emléktáblák. Ezek tanúsága szerint állíthatjuk, hogy a besorozottak a 76. gyalogezred, valamint a 13. és a 18. honvéd gyalogezred soraiban küzdötték végig a háborút. Az eszterházai hősök emlékére állított emlékművet 1924. július 26-án avatták fel, melyhez kapcsolódóan a község a hősök emléknapjává nevezte ki, minden év május havának utolsó vasárnapját.” [1]
„Az emlékmű első felállításra nem a mai helyén, hanem, az un. Hősök kertjében került sor, az országzászló szomszédságában. (a mai Liget utca közelében) Innen „költöztették” a Muzsikaház közelébe.[2]
Sopron és Sopron vármegye Ismertetőjében Eszterházáról szóló fejezetben ez olvasható:
„… A község egyike a legszebb és leggondosabb sopronmegyei községeknek. (…) Eszterháza az egyetlen magyar község, amely a saját erejéből országzászlót állított fel. …” [3].
Mexikópuszta uradalmi major volt, ezért kerültek az ott lakók a „központi” emlékműre, melyet a soproni Mechle kőfaragó készített.
A 23 eszterházi katona az emlékmű felirata szerint nemcsak a 76. és 72. gyalogezredben szolgált, hanem a 13. és 18. ezredben is, sőt volt közöttük tengerész.
A felújításnak köszönhetően egy régóta elmosódott felirat vált újra olvashatóvá:
„Emeltette Herceg Esterházy Pál Ur Őfőméltóságának nagy hozzájárulásával. Eszterháza község és Mexikó puszta lakósainak nemes áldozatkészsége, az Eszeterházai tűzoltó testület és elnökének kezdeményezésére,”
valamint a szobor alkotójának védjegye: „Mechle Sopron”.
Köszönet mondok a fertődi polgárok nevében is a Civilek a Fertő-tájért Egyesületnek akik a Darányi Ignác Terv keretében nyert pályázati forrásból igényesen felújíttatták, restauráltatták az emlékművet. [4]
[2] Fertődi kalendárium -2015. Esterházy Pál Alapítvány kiadványa
Bertha János: Megújult a fertőd-eszterházi világháborús emlékmű.
[3] Sopron és Sopron vármegye Ismertetője, 1934. Eszterházáról szóló fejezet.
[4] Fertődi kalendárium -2015. Esterházy Pál Alapítvány kiadványa Bertha János: Megújult a fertőd-eszterházi világháborús emlékmű.

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ƒ40/10 • 1/800 • ISO100

ƒ56/10 • 1/1600 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/2000 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/2000 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/640 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ11/1 • 1/160 • 70mm • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ110/10 • 1/160 • 62mm • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ71/10 • 1/200 • 24mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ6/1 • 1/800 • 185mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/800 • 220mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/640 • 300mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Archív fotók

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ5/1 • 1/100 • 21mm • ISO125