A Kossuth-szobros blog írása közben jutott eszembe, hogy valójában ma is folyamatosan állítanak a kisebb települések rá emlékeztető szobrokat. Ma már legtöbb helyen, mint itt Cigándon is, mellszobrot. A nagyobb városok egész alakos szobrait már a huszadik század elején, főleg első három évtizedében felavatták.

Elég sok helyen járva a Tiszántúlon, az az érzésem, amikor meglátok egy újonnan felállított Kossuth, vagy Petőfi-szobrot, hogy bizony ennek egyetlen apropója az lehet; legyen egy hely, ahová elmennek az iskolások március 15-én koszorúzni. Ezzel teszik ünnepélyessé a megemlékezéseket. Ezzel még semmi gond nincs. De amikor olyan szegény kis falvakban jár valaki, mint ahogy Sándor is tette, hogy még 'rendes' emlékműre sincs pénzük...
Akkor jön az, hogy művészi értéket nem képviselő alkotások születnek. Pedig a szándék ugyanaz minden helyen. Ők is csak egy helyet szeretnének, ahová megemlékezésként letesznek egy koszorút...
Ne feledjük, alig élnek már köztünk olyan emberek, akik esetleg harcoltak a második világháború valamelyik csatamezején. Az édesapám gyerekként élte meg az eseményeket, és a szülőfalujának emlékműve, melyet érdekes módon három évvel ezelőtt, 2008-ban avattak fel, jelen álláspont szerint nem szoborlap-képes, mert nincs rajta szobrászati alkotás.

Cigánd ilyen tekintetben szerencsésnek mondhatja magát, mert van első világháborús (igaz rongáltan), második világháborús emlékműve, és Kossuth-szobra is. Ráadásul egy helyen, a kisváros főterén, a parkban, egymás mellett áll a három emlékmű.
A Borsi Antal által alkotott bronz mellszobor ötnegyedes életnagyságú.