Stremeny Géza mindig talál valami szellemes megoldást, a műveinek az épített környezetbe illesztéséhez. Szent Mór, az első magyar származású bencés szerzetesből lett pannonhalmi apát, majd később pécsi püspök, a bazilika támasztó pilléréből bontakozik ki, amint éppen írja a két szent remete, Szórád és Benedek legendáját. 2000. október 22-én Asztrik főapát úr avatta fel Pannonhalma és Pécs közös szentjének szobrát.

Szent Mór 1000 körül született, és István király uralkodása idején volt iskolás gyermek Szent Márton hegyén. 1030 körül a kolostor apátja lett, majd 1036-tól pécsi püspök. 1055-ben tanúként aláírta a nevezetes tihanyi alapítólevelet. 1070 körüli halálát követően csak 1848-ban lett hivatalosan szentté avatva. Élete utolsó éveiben latinul írta meg első magyar íróként, az első magyar legendát.

Szent Szórád az első magyarországi bencés szerzetes volt akit név szerint ismerünk. Sőt több néven is szerepel. Amikor Szent Mór gyermekként találkozott vele, még a Zoerard nevet viselte. (A név talán a lengyel eredetű Świerad változata, latinul Zoerardus, szlovákul Svorad, magyarul Szórád, Zórád, Zoárd, Zoerárd, de a Szórády, Szorády, Szóráth, Szoráth, Szórát, Szórág, Szóláth családnevek is innen származtathatók.) Hamarosan továbbment a zoborhegyi bencés kolostorba, ahol felvette az András nevet. Fülöp apát engedélyével a közeli Zobor hegyen egy barlangban élt remete életet. Így alakult ki a hosszú név: „Zobor-hegyi Szent Zoerard (Szórád) András”. Lengyel származását az utóbbi időben Boba Imre történész kétségbe vonta, vándorlásának útvonaláról és szerzetesi életformájáról arra következtetett, hogy Zoerard Isztriáról (ex Pola), nem pedig Lengyelországból (ex Polonia) érkezett.

Szent Mór elsősorban tanítványától, Szent Benedektől hallott a szigorú aszkézisben élő remete önsanyargató életmódjáról, és leírásának hangjából érződik, hogy mennyire nagyra becsüli és kívánatosnak tartja azt. A legendában elbeszéli, hogy egy alkalommal a nagyböjt idején negyvenöt dión élve várta ki a szent húsvét napját, és válogatott eszközökkel sanyargatta testét. Élete végén egy még távolabbi kietlen helyre a Trencsén melletti Szkalkára húzódott. Halála után testén egy mélyen a húsába vágódó vasövet találtak, amely már belső részeit érintette. Az övnek a felét Szent Mór elkérte Fülöp apáttól, majd később Géza herceg könyörögte el tőle.

Benedek három évvel élte túl mesterét, amikor rablók megölték, és testét a vág folyóba dobták, majd egy év múlva egy sas útmutatása alapján sértetlenül megtalálták. Zoerard testvér még halála után is csodát tudott tenni. Egy rabló holttestét elhagyott barlangjában akarták elföldelni, Szent Zoerard azonban feltámasztotta, és ezt követően a haramia megtért, és élete végéig a barlangban maradt vezekelni, és szolgált jótevőjének emléke előtt.

Szent Szórád és Szent Benedek csontjait, a nyitrai Szent-Emmerám templomban temették el, 1083-ban szentté avatásuk alkalmával, majd a város védőszentjei lettek. Nyitra környékén máig él a népi emlékezetben a remeték legendája, Zobor-hegyen Szórád lyukaként emlegetik a barlangot, amely egykoron lakhelyül szolgált a szentéletű barátoknak. A helybéliekben mai napig erősen él a hit, hogy Szórád távol tart a várostól minden bajt és veszedelmet.

Forrás:
Árpád-kori legendák és intelmek
Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1983, 13-15.
Szent Mór: Szent András és Benedek legendája (Csóka J. Gáspár fordítása)
Magyar Zoltán : A mindentudó fű - Zoborvidéki mondák és hiedelmek (Lilium Aurum, 2002)