„A hősök legfőbb erénye mindenütt a bátorság, az önfeláldozás volt, amely a Haza iránti szeretetüket bizonyította. Tetteikkel követendő példává váltak a fiatalabb generáció számára.” Nem volt ez másként a zsidó vallású katonák esetében sem.

„Egyenlő jog a hősi halálra” – ez a címe az I. világháborúban részt vevő magyar zsidó katonák sorsát bemutató könyvnek. Az I. világháborút követően az a vád érte a magyar zsidókat, hogy ahelyett, hogy a fronton teljesítenének szolgálatot, az egyetemek padjaiban ülnek. „A zsidó frontszolgálatosok és hősi halottak aránya évekig vitatéma maradt. Szabolcsi Lajos az Egyenlőségben statisztikai adatokra támaszkodva részletesen cáfolta a zsidó katonák háborús részvételére vonatkozó vádakat, kimutatva, hogy arányszámuknak megfelelően kivették részüket a harci cselekményekből, és rágalmazási pert is nyert a kérdésben.” Tehát a zsidó vallásúak is kivették a részüket a haza védelméből, csakúgy, mint más felekezetek fiai.

Az emlékművek felállítása településenként változó: előfordul, hogy a különböző felekezetek áldozatainak külön-külön emlékművet emeltek az adott településen, vagy valamennyi áldozatnak egy közös emlékművet, emléktáblát állítottak.

A zsidó temetkezési szokások szerint zsidó temetőben kell eltemetni a zsidó vallású elhunytat. Temetni akkor lehet, ha tíz zsidó férfi kíséri utolsó útjára az elhunyt személyt. Emiatt nem temetnek ma már vidéki zsidó temetőkben, és valószínűleg emiatt került itt felállításra az I. világháború után a hősi emlékmű, a hősök sírjai fölött. A székesfehérvári zsidó temető kialakítására 1841-ben került sor. Ebben a temetőben helyezték örök nyugalomra az I. világháborúban elhunyt zsidó hősöket, akiknek sírjait sírkövek jelzik. A sírköveken egyenként olvashatóak a nevek. A zsidó temetkezési szokások szerint felirattal kell ellátni a fejfát, mert egyébként bálványnak tekintik. A sírok középpontjában került elhelyezésre a hősi emlékmű, melynek talapzatán felsorolták a hősök neveit, felettük felirat:
„Mind hősök ők, mind férfiak.”
A nevek melletti felirat: 1914-1918.

Az emlékmű oroszlánja fenségesen, méltóságteljesen ül a körülbelül két méter magas talapzatán. Körülbelül 15 éve jártam először ebben a temetőben, de az oroszlán figurája akkor is meglepett, mivel úgy tudtam, hogy a zsidó vallásúak nem állítanak szobrokat. A XVII.-XVIII. századig nem díszítették a zsidó temetők síremlékeit. Emberábrázolás később sem fordult elő, de állatok és növények ábrázolása már előfordult. Így már érthetővé vált a hősi emlékmű oroszlán figurája.

Már annak idején is ismerősnek tűnt az emlékmű szobra. Sokáig azonban nem tudtam hová tenni az érzést. Az utóbbi időszakban sokat foglalkoztam háborús emlékművekkel, köztük a fehérvári emlékművek történetével. Ennek az emlékműnek a figurája sok hasonlóságot mutat a 17-es gyalogezred oroszlán figurájával, bár az jóval monumentálisabb, de a két alkotás fő vonalaiban ugyanazt a letisztult megformálást mutatja. A 17-esek emlékművét először 1918. november 18-án avatták fel, mikor a katonák hazaérkeztek a frontról. Erről Damó Elemér utász százados írt emlékirataiban, melyet fia, ifjabb Damó Elemér nyugállományú ezredes talált meg, majd adta közre. 1926-ban az MTI híre szerint meg is koszorúzták a Zichy-ligetben álló emlékművet, csakúgy, mint a katonai temető obeliszkjét. Valószínűleg először olcsóbb kivitelben – műkőből – készült el az oroszlán figurája. Később – a szobrász Földes Szabó János 1924-es halála miatt – a bajtárs, Bory Jenő faragta gránitba a figurát, és véste saját betűivel annak nevét a talapzatba. Az itt látható emlékmű műkőből készült, és feltételezhetően vagy közel egy időben készült a 17-esek eredeti emlékmű szobrával, vagy azt a szobrot helyezték ide át. Sajnos nem sok információ áll rendelkezésre e témában, de abban biztos vagyok, hogy az alkotó Földes Szabó János. Hogy mikor állították fel az emlékművet, arról sajnos információ nem áll rendelkezésre, mivel a zsidó iratok, dokumentumok a II. világháború idején megsemmisültek. Nagy valószínűséggel 1924-ben, vagy előtte állították fel az emlékművet.

---