Laczkó Dezső
Részlet, és további életrajz innen: http://hu.wikipedia.org/wiki/Laczk%C3%B3_Dezs%C5%91
Az alkotást Medgyessy Ferenc készítette, és 1937-ben helyezték el az épület mellett. A haraszti mészkőből faragott alkotás 230 cm nagyságú, tehát életnagyságnál nagyobb. Kb. 120 cm magas talapzaton áll. A talapzat felirata a képek között látható. A szobrot nemrég tisztíthatták meg, mert egészen más állapotot mutat a mellékelt wikipédiás oldalon látszó kép, mint amit a valóságban a múlt héten tapasztaltam.
De egészében véve is elmondható, illetve leírható, hogy a városban nagyon odafigyelnek a köztéri műalkotásokra. Az utóbbi években számtalan alkotást újítottak fel, és folyamatosan figyelemmel kísérik sorsukat.
Ez a szobor számomra azért volt érdekes, mert a Medgyessy művek sorát szaporítja. Bementünk a múzeumba is, ahol Csikász Imrének áll három alkotása a földszinti előcsarnokban. Én kis naiv azt hittem, az még nem a gyűjtemény része, de belépve a súlyos kapukon felirat figyelmeztetett arra, hogy Mosolyogj, mert kamerázunk! Úgyhogy azok csak a helyszínen megnézhetőek.

"Laczkó Dezső" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/500 • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Laczkó Dezső" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/125 • ISO100

ƒ80/10 • 1/60 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Laczkó Dezső" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/125 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Laczkó Dezső" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/160 • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Laczkó Dezső" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/125 • ISO100

ƒ63/10 • 1/80 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Laczkó Dezső" c. alkotás fotói
ƒ80/10 • 1/250 • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Laczkó Dezső" c. alkotás fotói
ƒ90/10 • 1/100 • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Archív fotók

"Laczkó Dezső" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Laczkó Dezső" c. alkotás fotói
Képeslap
Kiadási adatok: Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, Budapest; EF XV-177/752.
fotó: Tulok Ferenc
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Képeslap
Kiadási adatok: Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, Budapest; EF XV-177/752.
fotó: Tulok FerencKevesebb szöveg