Az előtte elhúzó, majd a közelben megálló hűs villamosból láttam meg a sok-sok szürke házfal után e vöröskés? színfoltot. Leszállni egy pillanat műve volt, húzott magához. Számtalanszor elsétálhattam mellette.
Nem volt nálam mosókefe, mosószer, víz. A közelében vettem észre, hogy a fényképezőgép mellett ezt is kell, kellene magammal hordanom. A kúthoz vizet? Igen, mert csak spórolósan Vízmű Rt módra buggyan ki belőle néhány csepp vizecske. Szomjoltáshoz is kevés, nem a lemosáshoz. Ha én a 'Fővárosi Vízművek Rt' volnék gondját viselném és ilyen kánikulás napokra - is - kitisztítanám, a csap adta vízmennyiségét beállítanám.

A leírtak nem rontották el a kedvem, mert tetszett a szürkeséget feledtető 'színfolt'. Eszembe juttatta a szépmultú - Székesfővárosi - 'tulajdonos' külső Váci úti telepének kerítésénél évtizedekkel ezelőtt felállított - akkor bővizű, csap nélküli, folyton-folyó - szomjoltó falikútját. A cég ad magára, csak néha elfelejti dolgát.
Örömöm itt teljesedik ki, mert a 'Fali díszkút' nem szerepel a 'szoborlap' alkotásai között. Ezidáig.

Itt olvasom:
http://www.kunstkonsult.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=328%3Aambrus-eva-keramikusmvesz&catid=61%3Aa〈=hu&Itemid=65
...'Friss diplomásként Hódmezővásárhelyre ment, és az ott éppen épülő/induló Alföldi Porcelángyár tervezőjéül szegődött, később művészeti vezetője lett. Vállalkozásának gyümölcseit számolva nem könnyű eldönteni, hogy egy boldog és eredményes, vagy egy összeszorított fogakkal leszolgált idő következett a leköltözését követő másfél évtizedben. Ambrus Éva ugyanis mindent megtett, amit megtehetett. Gyári munkájaképpen porcelán és félporcelán készleteket, kompakt edénycsaládokat tervezett (ezek közül az „Uniset 212” nevezetűt máig gyártják az üzemben), és hatalmas kerámiafalakat, ritmusos kirakású burkolatokat. Résztvevője volt ezen fölül a magyar design első, eladdig ismeretlen alaposságú – szociológiai felméréssel, építészeti és gyártástechnológiai konzultációk sokaságával megalapozott – vállalkozásának, a „házgyári konyha programnak”. Mindezért elismerést is kapott, továbbfejlődési lehetőséget is nyitottak előtte (a hetvenes évek végén Finnországban volt tanulmányúton). Előléptetéséről sem feledkeztek meg: ő lett a gyár művészeti vezetője. Valami mégis hiányzott neki – a nyolcvanas évek elején ivókutakat, díszkutakat, gyermekpancsolókat kezdett alkotni, a közepén pedig feladta a mind kevesebb sikert kínáló gyári tervezőséget, és önállósította magát. Azóta dísz-kutakat, plasztikákat, faliképeket, kerti kerámiákat tervez és kivitelez, plasztikus falburkolatokat alkot, valamint egyszer anyagában színezett, másszor kristályos mázzal borított színes tálakat, vázákat, karakteres vállalati ajándék-tárgyakat. A maga ura.'...

' A maga ura.'
Hála Istennek!