Veszprém, Török Ignác utca 1.
Archív képek

Alternatív, helyi címek:Veszprém Megyei Levéltár Épületszobra II.

Veszprém
Török Ignác utca 1.
Az alkotás a Veszprém Megyei Levéltár épületének homlokzatán, a bal oldalon látható.

Felállítás1930

Hermanics József (restaurátor, közreműködő)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Aerdna
2011.08.25. 22:08
Az alkotás a valamikori Magyar Királyi Kinizsi Pál Honvéd Altisztképző és Nevelő Intézet épületére készült, mely ma a Veszprém Megyei Levéltár épülete. Az alkotó a megbízást a Honvédelmi Minisztériumtól kapta. Az altisztképzés egy ideig Örkényben, majd később Veszprém külterületén, Jutason zajlott, itt építették fel az új altisztképző épületét. Erre az épületre olyan szobrok kerültek elhelyezésre, melyek egyértelműen a hadviseléshez köthetőek: a homlokzaton Árpád vezér és IV. Béla, az épület hátsó homlokzati részén pedig Szent László és a névadó Kinizsi Pál.

Az alkotó egy rendkívüli embert mutat be, nemkülönben rendkívüli módon.

Az épület a leírások szerint 1930-ban épült. A szobor 1929-ben készült, a Krasznai Lajos munkáit bemutató honlap jelölése szerint. Ezt megerősítette az archív felvételen szereplő 1930. január 19-i dátum, ahol bemutatják az alkotásokat. Továbbá 1930. május 1-jén, a Zalai közlönyben hirdették meg az altiszti képzéseket a jutasi altisztképzőbe, tehát 1930-ban már működött az intézmény. forrás: http://krasznailajos.hu/v/alkotasaok/ , http://folyoiratok.nagykar.hu/keptar/6129/46031/reszletek.html.

Az épületben, melyen a szobrok elhelyezésre kerültek, jelenleg a Veszprém Megyei Levéltár működik, 2005-ben teljes körű felújítás után adták át az épületet. Az épületet 2000-ben helyezték helyi védelem alá. Az épületen található szobrokat díszítőszobrászok állították helyre (sajnos le is festették az alkotásokat), de mivel ekkor még nem volt ismert számukra az alkotó kiléte, és nem állt rendelkezésre megfelelő adat, sajnos nem a legjobban sikerült ezt a feladatot megoldani. (forrás: http://palyazatok.org/helyi-epiteszeti-orokseg-2009-epiteszeti-nivodij-palyazat-nyertesei/ ) Ennél a szobornál ez különösen szembetűnő, hiszen az eredeti archoz képest lényegében teljesen más típusú arc került kialakításra a helyreállításkor. A festékréteg pedig máris felválik, amitől sajnos nem túl szép az alkotás látványa közelebbről nézve.

Egészen 2011. júliusáig jelölték ismeretlenként a Levéltár honlapján az alkotó személyét a két szoborral kapcsolatban, mivel nem állt rendelkezésre erről adat. Talán a következő restaurálás elvégzésekor a már a meglévő dokumentáció segítségével jobban helyreállíthatóak lesznek ezek a lenyűgöző alkotások.

Krasznai (Krausz) Lajos rendkívüli alkotások készítője, melyek nagy többsége jellemzően templomban elhelyezett szobor. A néhány hasonló jellegű alkotás bemutatásával azonban úgy gondolom, jól érzékeltethető rendkívüli tudása, alkotói ereje.
Források:
http://palyazatok.org/helyi-epiteszeti-orokseg-2009-epiteszeti-nivodij-palyazat-nyertesei/
http://folyoiratok.nagykar.hu/keptar/6129/46031/reszletek.html.
http://krasznailajos.hu/v/alkotasaok/

Blogbejegyzések a műlapról
Krasznai (Krausz) Lajos - az egyházművész
Aerdna blogja @ 2014.11.03. 22:41
Krasznai Lajos alkotásai egész életemben elkísértek. Siófokon abban a templomban kereszteltek, ahol az ő alkotásai állnak. Marcaliban az mellett a templom mellett indultam reggel iskolába, ahol szintén az általa készített főoltárt találjuk. Az iskolám homlokzatán levő címert ő faragta. A...

Aerdna műlapja

Kapcsolódó
IV. Béla
Kapcsolódó
Szent László
Kapcsolódó
Kinizsi Pál
Közös gyűjteményben
Árpád-szobrok

Cím alapján hasonló

"Árpád vezér" c. alkotás fotói

Alkotó
Krasznai LajosHermanics József (restaurátor, közreműködő)
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
92583
Feltöltve
2011.08.23. 16:52

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.08.23. 16:52

"Árpád vezér" c. alkotás fotói

Alkotó
Krasznai LajosHermanics József (restaurátor, közreműködő)
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
92584

92585

92586
Feltöltve
2011.08.23. 16:53

Aerdna 11.08.23. 16:53

"Árpád vezér" c. alkotás fotói

Alkotó
Krasznai LajosHermanics József (restaurátor, közreműködő)
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
92587

92588
Feltöltve
2011.08.23. 16:54

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.08.23. 16:54

Archív fotók

"Árpád vezér" c. alkotás fotói

A képen az alkotás még az alkotónál látható. forrás: http://krasznailajos.hu/v/videki_alkotasok/Veszprem/Jutas+laktanya/arpadddd.jpg.html
Alkotó
Krasznai LajosHermanics József (restaurátor, közreműködő)
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
92589
Feltöltve
2011.08.23. 16:55
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.08.23. 16:55
Archív felvétel
A képen az alkotás még az alkotónál látható. forrás:...Teljes szövegA képen az alkotás még az alkotónál látható. forrás: http://krasznailajos.hu/v/videki_alkotasok/Veszprem/Jutas+laktanya/arpadddd.jpg.htmlKevesebb szöveg

"Árpád vezér" c. alkotás fotói

A képen a jutasi altisztképző épülete látható a két szoborral, és az alkotó kisebbik lányával, Hajnalkával. forrás:...Teljes szövegA képen a jutasi altisztképző épülete látható a két szoborral, és az alkotó kisebbik lányával, Hajnalkával. forrás: http://krasznailajos.hu/v/videki_alkotasok/Veszprem/Jutas+laktanya/jutas.jpg.htmlKevesebb szöveg
Alkotó
Krasznai LajosHermanics József (restaurátor, közreműködő)
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
92590
Feltöltve
2011.08.23. 16:57
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.08.23. 16:57
Archív felvétel
A képen a jutasi altisztképző épülete látható a két szoborral, és az alkotó kisebbik lányával,...Teljes szövegA képen a jutasi altisztképző épülete látható a két szoborral, és az alkotó kisebbik lányával, Hajnalkával. forrás: http://krasznailajos.hu/v/videki_alkotasok/Veszprem/Jutas+laktanya/jutas.jpg.htmlKevesebb szöveg

"Árpád vezér" c. alkotás fotói

A képen a Nemzeti Ujság 1930.01.19-i száma látható a két szoborral. forrás: http://krasznailajos.hu/v/videki_alkotasok/Veszprem/Jutas+laktanya/Nemzeti+ujsag1930jan19.jpg.html
Alkotó
Krasznai LajosHermanics József (restaurátor, közreműködő)
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
92591
Évszám
1930
Feltöltve
2011.08.23. 16:58
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.08.23. 16:58
1930, Archív felvétel
A képen a Nemzeti Ujság 1930.01.19-i száma látható a két szoborral. forrás:...Teljes szövegA képen a Nemzeti Ujság 1930.01.19-i száma látható a két szoborral. forrás: http://krasznailajos.hu/v/videki_alkotasok/Veszprem/Jutas+laktanya/Nemzeti+ujsag1930jan19.jpg.htmlKevesebb szöveg

"Árpád vezér" c. alkotás fotói

képeslap
Alkotó
Krasznai LajosHermanics József (restaurátor, közreműködő)
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
194789
Forrás
postcards.hungaricana.hu
Feltöltve
2015.02.06. 20:04
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.02.06. 20:04
Archív felvétel
képeslap
Összesen 10 fotó

Műlap története

22.07.19. 10:32
Az "Árpád vezér" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.12.01. 17:11
Az "Árpád vezér" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.12.01. 17:08
Az "Árpád vezér" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
11.08.25. 22:08
Aerdna publikálta "Árpád vezér" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.