A magyar származású Nobel-díjasok közül talán Harsányi Jánosé a legfordulatosabb pályafutás. Az 1920-ban zuglói gyógyszertáros fiaként született Harsányi a Fasori Evangélikus Gimnáziumban érettségizett, majd a budapesti egyetemen szerzett gyógyszerészi oklevelet, s egy darabig dolgozott is a családi vállalkozásban, az azon a helyen lévő patikában a Róna utca és a Bosnyák utca sarkán, ahol ma is gyógyszertár működik (ezt a tényt ma ott emléktábla hirdeti). 1944-ben munkaszolgálatra vezényelték, 1945 elején Budapesten bujkált. 1947-ben filozófiából doktorált, Szalai Sándor tanársegéde lett a Szociológiai Intézetben. 1948-ban a gyógyszertárak államosítása után Ausztriába szökött későbbi feleségével, majd 1950-ben Ausztráliában telepedtek le. Harsányi néhány évig fizikai munkából élt, 1954-től pedig közgazdaságtant tanított, és felváltva töltött különböző hosszúságú időszakokat Ausztráliában és az Egyesült Államokban. 1964-től aztán a kaliforniai Berkeley Egyetem tanára lett.

A Nobel-díjat 1994-ben kapta meg, de nem eredeti szakterületén, a kémiában, hanem a közgazdaságtudomány legjelesebb művelői között 1969 óta kiosztott közgazdasági Nobel-emlékdíjat, 'a nem-kooperatív játékok elméletében az egyensúly-analízis terén végzett úttörő munkásságért', harmadmagával megosztva. Ugyanebben az évben a kémiai Nobel-díjjal Oláh György tudományos eredményeit jutalmazták - s Magyarországon valójában nem Kertész Imre 2002-es irodalmi Nobel-díja, hanem ez az 1994-es páros terelte rá a figyelmet a magyar származású Nobel-díjasokra. Harsányi János is, Oláh György is remek média-személyiségek voltak, a távol töltött évtizedek ellenére jól beszéltek magyarul, mindketten röviddel elismerésük után Magyarországra látogattak, és az itthoni közgondolkodás, úgy tűnt, újra felvette a tudományos munka elismertségének azt a fonalát, mely valamikor Szent-Györgyi Albert életének utolsó szakaszában még kézben volt, és halálával mintha elejtődött volna.