Lénárd Fülöp mellszobrának bemutatásával az időrendben legelső magyar származású Nobel-díjashoz érkeztünk. Ez örömteli dolog lenne, ha pályafutásának második felét nem árnyékolta volna be végképp a nemzetiszocialistákkal való tevékeny együttműködése, a fajelmélet és az antiszemitizmus irányában több ízben manifesztált meggyőződése.

1862-ben született Pozsonyban, német szülők gyermekeként, de középiskolai tanulmányait már a város királyi gimnáziumában végezte, magyarul, és legnagyobb befolyással Klatt Virgil nevű tanára volt rá. Érettségiző korában szenvedélyes magyar nacionalistának tartották. Kémiát és fizikát tanult a budapesti és a bécsi egyetemen, majd visszatért szülővárosába. 1883-ban Heidelbergbe költözött, miután a budapesti egyetemen elutasították tanársegédi pályázatát. Heidelbergben szerzett doktorátust 1886-ban, tanulóévei alatt dolgozott többek között Bunsen és von Helmholtz mellett is. A korabeli Németország számtalan tudományos műhelyében kutatott és oktatott, de 1887-ben például újra megfordult Budapesten: rövid ideig Eötvös Lóránd demonstrátoraként tevékenykedett. A fizikai Nobel-díjat 1905-ben nyerte el a katódsugarak és tulajdonságaik kutatásáért; érdekesség, hogy amióta a díjat kiosztották (1901), Lénárdot minden évben felterjesztették rá. Ekkor épp a kieli egyetem kötelekében állt, 1907-től azonban véglegesen a heidelbergi egyetemen állapodott meg. 1907-től a Magyar Tudományos Akadémiai tiszteleti tagja, magyar állampolgárságát is éppen ebben az évben váltotta németre. Kutató- és tudományos munkájával a Nobel-díj után is igen aktív volt, eredményei rengeteg későbbi találmánynak, kutatásnak jelentették az alapját.

A nemzetiszocialista pártba igen korán lépett be, és 1933-ban kezdeményezője és szószólója volt a 'Deutsche Physik' elnevezésű mozgalomnak, mely a német fizika felsőbbrendűségét hirdette a 'zsidó fizikával' (legelsősorban Einstein eredményeivel) szemben. A mozgalom a harmincas évek végére, a Werner Heisenberggel való hiábavaló konkfliktust követően végleg kimúlt. Lénárd egy darabig Hitler tanácsadójaként is fungált. 1931-es nyugdíjba vonulása óta élvezett professor emeritusi címétől és jövedelmeitől a szövetségesek fosztották meg 1945-ben; két évvel később halt meg.